A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

HOFFMANN Tamás: „Az új gazdálkodás”. Kultúrnövények és haszonállatok az Alpoktól északra

Az Újvilág kultúrái Európában A véletlen vagy szándékos nemesítés és a művelésrendszer alapvető átalakítása ugyan forradalmi újításokat eredményezett, de a teljesítmény mégis lokális érvényű események sorozata a világ mezőgazdaság-történetében. Ezzel szemben a kukorica, a burgonya vagy a dohány európai meghonosítása és penetrációja - interkontinentális távlataival - teljesen új korszakot nyit agrikultúránk történetében. Ezeket a kultúrákat hajósok és kereskedők révén ismerték meg Európában, terjedésük legrégibb körzetei a kikötővárosok és a kereskedelmi útvonalak mentén húzódó övezetek. Távoli világrészek botanikai ritkaságai voltak ezek a növények és idővel - a szaporodó népesség szükségleteinek megoldatlan problémái nyomására - tömegfogyasztásba kerültek. Az Alpoktól északra valamennyi gazdálkodó rétegre és fogyasztóra kiterjedő jelentőséggel a burgonya bírt, miután pótolni tudta a vetésszerkezet átalakulása révén csökkent gabona elveszett tápanyagait, sőt sokszorta nagyobb hozamaival felül is múlta Európában már évezredek óta termesztett magfélék terméseredményét. A burgonya ugyan a XVI. században került be Amerikából kontinensünkre, de tömegesen csak a XVIII. század derekától termesztették. A burgonya európai útjának első szakaszát kétféle törekvés határozta meg. Egyrészt a növény meghonosításában nagy szerepet játszottak a botanikuskertek kertészei. Az új dísznövényt a XVI. század második felében és a XVII. század elején honosították meg és egy darabig haszon reménye nélkül termesztették. A másik irányt azok a termesztők képviselik, akik egyáltalában nem törekedtek arra, hogy teljes mértékben különbözzenek az amerikai gyakorlattól. A burgonya termesztésének legrégibb hagyományai Bolívia és Kolumbia, valamint Peru magasfennsíkjain alakultak ki. Kolumbiából 1536-ban expedíciójáról visszatérő Jiminez de Quesanda kíséretében levő Jüan de Castellanos adott hírt először erről a növényről és a gumókkal nemsokára megismerkedtek az európai botanikusok is. Az angol John Gerard herbáriuma tartalmazza először adatait az európai botanikai irodalomban (1597-ben), minthogy közel száz éven át kísérleteztek botanikus kertekben honosításával. Miután Leidenben, Monsban, Kasselben, Frankfurt am Mainban, Drezdában, Prágában, Boroszlóban, Bécsben, Ulmban stb. kialakították a szapora gumók kontinensünk ökológiai adottságaihoz alkalmazkodó vonásait, a XVII. században új kísérletekre kerülhetett sor: növelni akarták ugyanis a burgonya gumóinak számát. Ez kifejezetten a célszerű hasznosításra utaló törekvés. Ennek előtte csak Sevilla kórházának kertészetében értek el sikert (1573-ban), ahol ugyan fogyasztási célból termesztették, de széles körben itt mégsem terjedt el. A botanikai ritkaság penetrációja tehát végeredményben tudományos kísérletek nyomán jutott el a szántóföldekre, de nem Hispániában, hanem azokon a vidékeken, ahol már nem volt mit ennie a lakosságnak. Angliában és a Skót-felföldön például 1756 után nagyon gyorsan terjedt a burgonya kultivációja, mivel itt rendkívüli ütemben növekedett a népesség és az élelmezést nem tudták fedezni az eddig ismert gabonafélékkel. Angliában, Skóciában és Walesben a XVIII. század második felében iparosodó körzetekben terjedt el a burgonya. Ugyanitt 1770 és 1860 között, tehát gyakorlatilag addig, amíg Amerikából és Oroszországból nem importáltak kenyérnek valót, a gabonaárak soha nem ismert rekordokat értek el. Németországban (elsősorban az északnyugati övezetben) a XVIII. század utolsó harmadában terjedt kultivációja, vagyis akkor, amikor átalakultak a művelésrendszerek, mert már elfogytak a termelésbe még bevonható szűzföldek és a gabonatermés hozamait nem lehetett a kívánt mértékben növelni. Ennek az átalakulásnak egyes szakaszait jól érzékeltetik a hollandiai Klundert adatai. 433