A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

DOBÁNY Zoltán: A környezetátalakító munkálatok hatása a taktaközi települések 19. századi földhasznosítására

harmadában tették lehetővé az ármentes területek szántóként történő hasznosítását. Az egyes településeken differenciáltan zajlott e folyamat. A szántóterület pl. ott növekedett a legnagyobb mértékben, ahol korábban a kedvezőtlen terepadottságok következtében legkisebb volt az aránya, s ahol a vízügyi munkálatok eredményeképpen megszüntették vagy csökkentették az árvizek káros hatásait. A frissen művelés alá fogott szántóföldek általában az ármentes térszínhez kapcsolódtak, mert a belvízlevezetés még meglévő problémái miatt a mélyebben fekvő területek gyakran elvizesedtek. A szántó növekedése Tiszaladánytól ÉNY-ra (Kengyel-tó, Ively-ér, Takta környéke stb.), valamint a Taktakenéz-Prügy vonalától Ny-ÉNy-ra elterülő, korábban nagyrészt ingoványos felszínen volt legnagyobb arányú. Az 1865-ös statisztika szerint Taktakenéz határában a szántó az összterületnek 18,9%-át foglalta el. 1895-re ez az arány 44,8%-ra módosult. Tiszaladányban ugyanezen időszakban 31,5%-ról 66,9%-ra nőtt a szántó területe. A többi taktaközi településen is hasonló arányeltolódások következtek be. A rét és legelő kiterjedése 1865-ben még igen magas volt, az összterület 43%-át foglalta el. Ez az érték az akkori országos átlagot jelentősen meghaladta. E nagy kiterjedésű gyepterület legjobb adottságú, víztől már kevésbé veszélyeztetett részeit törték fel szántónak. A rét aránya így 1895-re 28,9%-ról 10,9%-ra csökkent, de még mindig meghaladta az országos átlagot (8,6%). A Tisza jobb parti, erdőfoltokkal tarkított laposait, valamint a Takta-folyót övezték a nagyobb kiterjedésű rétek. Ugyanakkor a Tiszától távolabbi területeken, ahol a szántó térhódítása a legnagyobb mértékű volt, már csak kisebb foltokat alkotott. A legelő összterületében ilyen mértékű csökkenés nem mutatható ki, s ennek okát nem könnyű feltárni. Elképzelhető, hogy a vízrendezési munkálatok következtében felszabadult, de szántóként nem hasznosított földterület legelőként szerepelt a statisztikában. A másik lehetséges magyarázat szerint a 60-as években még rétnek nyilvánított területet a nem megfelelő (vagy teljesen mellőzött) rétművelés következtében egyszerűen legelőnek minősítették át. A korabeli térképekről megállapítható, hogy a legelők egy része azokat a mélyebb fekvésű területeket foglalta el, ahol a 18. században még nagyobb kiterjedésű mocsarak borították a felszínt (Nagy Lapos, Úrbéri legelős stb.). A lakosság élelmezésében és a kereskedelemben máshol fontos szerepet játszó szőlő- és gyümölcstermesztés a Taktaközben nem volt jelentős. Az 1865-ös adatok között Csobaj nevénél találunk utalást a szőlőtermesztésre, máshol nem. A homokos hátakat, amelyek alkalmasak lettek volna a szőlő telepítésére, szántóként hasznosították. A kedvezőtlen természeti feltételek, az egyoldalú termelési struktúra, valamint a hegyaljai szőlők közelsége egyenként is elegendő okként említhető a szőlő hiányára. A taktaközi gazdák többsége egyébként járatos volt a szőlőművelésben, hiszen a hegyaljai szőlőtulajdonosok napszámosaiként a szükséges ismereteket módjukban állt megszerezni. Az 1890-es évekre a kertekben nőtt a gyümölcsfák száma, de mennyiségükről, s az egyes fajtákról igen nehéz pontos képet alkotni. A kert és gyümölcsös aránya Prügyön volt a legmagasabb (az összterület 1,5%-a). Összességét tekintve a Taktaközben sem a gyümölcsös (0,5%), sem pedig a szőlő (0,1%) részaránya nem érte el az országos átlagot. A szabályozási munkálatok során jelentős határrészekről (főleg a folyót övező ártérről) kiirtották az erdőket (ez történt pl. Taktakenéz határában). Ezt részben az új meder kialakítása tette szükségessé, de az egyéb munkafázisok is számottevő faanyagot igényeltek. 1865-ben Taktabáj, Tiszatardos és Tiszaladány birtokolt nagyobb erdőt. A század végére az erdő területének kiterjedésében mérsékelt növekedés következett be, s mind a hat település határában volt kisebb-nagyobb erdőfolt. A növekedés leginkább Csobaj és Taktakenéz határát érintette. 401