A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

TARCAI Béla: A miskolci fotográfia múltjából: egy polgárcsalád a századfordulón

14. kép. Diósgyőr, panorámakép 1894, Váncza Emma felvétele is lehetett, mert tudta, hogy az emberi hiúságot lehet a legkönnyebben haszonra váltani. Mert „a magyar női szépségnek" helyi reprezentánsai közül ki ne szerette volna saját fotográfiáját viszontlátni a beígért album lapjain? Korábban szó volt már arról, hogy a műtermes fényképészek a környezet alakításával is iparkodtak hatni a közönségre. Az ilyen törekvések, melyekben a versengés sem volt utolsó szempont, hovatovább társadalmi eseménnyé avatták a fényképezkedést. A kellemesen berendezett várószobákban, ahol csinosan öltöztetett fogadókisasszony - Vánczáéknál kesztyűs, libériás inas is várta a betérőt, lehetett ismerősökkel találkozni, ismeretségeket kötni, beszélgetni, újságot olvasni, pletykálni, bemutatni és kritizálni a kosztümöket és mindeközben gyönyörködni a mester alkotásait bemutató albumok képeiben. Az is az üzleti fogásokhoz tartozott, hogy a tehetősebb tulajdonosok jó megjelenésű és jó modorú felvételezőket alkalmaztak, akiknek személyes varázsa is hatással volt az üzletkör alakulására. Váncza Emma műterme és várószobája egy jól szituált polgárcsalád lakásának légkörét árasztotta. Tehette, mert az anyagi feltételek rendelkezésre állottak a minden igényt kielégítő berendezésre, ezen felül a tulajdonosnőnek jó ízlése is volt. Mindezzel elérte, hogy a vendég egy pillanatig sem azt érezte, hogy valamiféle üzletbe tért be, hanem egy kellemes otthonba, ahol a várakozás idejét jól eltöltheti, frizuráját, toalett15. kép. A lillafüredi Váncza-villa 1910 körül 388