A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

TARCAI Béla: A miskolci fotográfia múltjából: egy polgárcsalád a századfordulón

évek alatt kalapszalont tartott fenn. A második világháború után, főként azért, mert édesanyja 1943-ban meghalt először Miskolcra, majd Lillafüredre s végül Répáshutára vonult vissza, s itt is érte a halál. Közben évekig vezette a fehérkőlápai turistaházat. Sok Bükk-járó emlékezetében máig is él rokonszenves egyéniségének emléke. Haláláig teljes szellemi frissességben gyűjtögette az emlékeket, nemcsak azokat, amelyek a családra vonatkoztak, hanem olyanokat is, amelyek a világgal, a látszólagos visszavonultság ellenére is, szoros kapcsolatot tartó embert érdekelhetik. Váncza Emma a fényképész A család történetének vázlatos ismertetése után, vissza kell térnünk Váncza Emmához és munkájához. Mint jómódú család jól nevelt és korszerűen gondolkodó gyermeke élte életét 17 éves koráig. 1881-ben, 18 éves korában az Országos Nőiparkiállításon festményeivel elismerő oklevelet nyert. 1883-ban a Magyarországi Kárpát Egyesület és az amatőrök kiállításán, 1885-ben az Ipari Kiállításon kapott díjat, de már fényképeivel. Bár református volt, jó szívvel festett oltárképet a hámori katolikus templom számára (ez a kép ma a kórusfeljáró falán látható). Egy másik Madonna-képét a vasgyári plébánia őrzi. De ajándékozott saját kezűleg festett porcelán úrvacsoraedényeket a balajti református egyháznak is, ahol atyafiságban volt a lelkésszel. Balajton ezeket az edényeket még ma is nagy becsben tartják. Jó szándékú ember volt, mert amit festett, nem pénzért csinálta. Festményeit és porcelántárgyait rendszerint a család és a széles baráti kör tagjai ajándékba kapták tőle. Nem volt ráutalva, hogy munkáit pénzzé tegye, hiszen megélhetési gondjai nem voltak. Részben ugyanezt lehet elmondani a fényképezésről is. Édesapja nem kenyérkereső foglalkozásról akart leánya számára gondoskodni, hanem inkább hasznos időtöltésről. Végül azonban mégis üzlet lett belőle, mert Váncza Emma műterme rövidesen egyike lett a legdivatosabbaknak nemcsak Miskolcon, hanem a környéken is. Mindenesetre szokatlan jelenség volt, hogy egy jól szituált polgárlány, a tekintélyes ügyvéd gyermeke, 18 éves korában iparűzésre adja a fejét. Biztosak lehetünk abban, hogy a szakma megválasztásában döntő szerepet játszottak Váncza Emma festői ambíciói is, mert a fényképezés történetének ebben a szakaszában a két szakma egymásra volt utalva. Nemcsak a fényképek retusálásához és utólagos színezéséhez kellett kézügyesség és festészeti gyakorlat, hanem az ennél sokkal jobb üzletet sejtető átfestéshez, átrajzoláshoz. A műhelyek akármilyen kis méretű fényképről vállalták nagyméretű festett vagy grafikai portré elkészítését. Ebben az időben minden valamire való fényképész „Fényképészeti és festészeti műtermét" hirdette. Váncza Emma fényképeinek verzóján is olvasható az erre utaló szöveg: „Aquarellek régi és új képek után bármily nagyságban." A műtermi személyfényképezés népszerűvé válása nem csupán annak köszönhető, hogy a nyersanyagok iparszerű előállítása olcsóbbá tette az eljárást, hanem annak is, hogy a fényképészek, jól felfogott üzleti érdekből is, különféle közönségcsalogató ötletekkel álltak elő. Schrecker Ignác pesti „királyi udvari fényképész" pl. 1876. áprilisában, rokoni kapcsolatai révén kirándult Miskolcra, és a Széchenyi utca 28. szám alatt, „Koós Márton úr főpiacz utczai házában, a hátsó udvarban"

11 ideiglenes műtermet rendezett be. Amint az újságokban közzétett hirdetéséből kiderült, a kiadni tervezett „Magyar Hölgykoszorú Album" számára keresett modelleket. A szereplési kedv fokozására Schrecker úr bemutatta képességeit is, mert a fogadószobában intim kiállítást is rögtönzött, ahol „a magyar női szépségnek gyűjteménye helyben közszemlére ki van állítva." A királyi udvari fényképész úrnak nemcsak üzleti, hanem pszichológiai érzéke 11. Miskolcz 1876. április 23. 386