A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

DOBROSSY István: A cukrászdák története, cukrászok és más „édes”-mesterségek Miskolcon

Az államosítást követően a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat a cukrászdát és a műhelyt ketté választotta. A cukrászműhely, mint termelőüzem új vezetővel, a cukrászda pedig mint eszpresszó szintén új vezetővel, s számokkal ellátva üzemelt tovább. Kicserélték a berendezések egy részét, új asztalok, új székek kerültek a belső térbe, hiszen a cukrászda, vagy ahogy egy korabeli fénykép mutatja, az egykori Rácz presszó reggelenként tömegigényt elégített ki. Az asztalok és a székek egy újabb cseréje után az 1960-as évek elején a Trillhaas-féle berendezés (polcrendszer és pult, tükör és falicsillár) a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba került. 1963-ban a cukrászda-eszpresszó mögött lévő cukrászműhely megszűnt, az üzletet „átalakítás" miatt bezárták, majd „Dominó eszpresszó" név alatt nyitották meg újra. Több, mint két évtizeden keresztül ezzel a névvel üzemelt. Az egykori berendezések visszahozatalának gondolata az 1970-es évek közepén, végén fogalmazódott meg. Az eredeti bútorok visszaállítása nem volt lehetséges, így néhány elem megtartásával a napjainkban látható berendezés jó szakmunkára utaló imitáció. Az épület külső-belső felújítása után 1987ben nyílt meg a napjainkban is funkcionáló „Rácz kávéház". (14. kép.) FREI CUKRÁSZDÁK Freiék az 1920-as években váltak ismertté Miskolcon. A nagyszámú családból öten lettek cukrászok, s egy pedig szakács. Lipótnak és Aladárnak a Széchenyi u. 44. sz. mögötti épületben volt üzlete, s egyben üzeme is azt követően, hogy Megay Róbert cukrászdája 1923-ban megszűnt. Frei Lipót mellett dolgozott az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején az a Kovács Gyula, akinek később saját cukrászdája lett a Hunyadi utcában. 1951-ben államosították, s ezt követően más funkciót kapott. Benedek Miklós írja erről a cukrászdáról, hogy „tíz fillérért úgynevezett cornett-tölcsérbe adták a remek fagylaltot. A tölcsér szarvszerűen összesodort, ropogós ostya volt. Egyébként ebben a cukrászdában írták ki egy időben, hogy a rádióhoz és a felszolgálónőhöz nyúlni tilos!"

62 Frei Jenőnek a Széchenyi u. 12. sz. alatt, az ún. Vay házban volt üzletrésze, ül. cukrászdája. Ezt vásárolta meg Pásztor Ferenc, akinek még 1939-ben a Munkácsy u. 2. sz. alatt volt cukrászdája. Benedek Miklós nosztalgiával gondolva erre írja 1985-ben, hogy „... a Frei cukrászda... a Széchenyi utcán, a Sötétkapu közelében volt - ma talán zöldségbolt van a helyén - ahol két tízfilléres krémes mellett egész délután elüldögélhetett a szerelmes diák, sőt még a jólelkű felszolgálónő azt is megmondta, az erkély melyik asztalához üljenek, hogy a földszintről ne lehessen látni őket."

63 A fiú és cukrásztestvérek között a legfiatalabb Frei Oszkár volt, aki Diósgyőrben tartott fenn rövid ideig cukrászdát és cukrászüzemet. Freiék az első, tömeggyártásra, nagy igények kielégítésére berendezkedett cég voltak Miskolcon, s ezt azért tehették meg, mert eredeti anyagok helyett sok „műanyagot" használtak. Viszonteladásra - a visszaemlékezések szerint - a legtöbbet ők szállítottak. Rendszeres ellátói voltak a vendéglőknek, éttermeknek és kávéházaknak. Naponta járták be a várost megkülönböztetett jelzésű kerékpáros szállítmányaikkal. Az államosítás idején (1951-1952) „eltűntek" a miskolci cukrásziparból, s adataink arra utalnak, hogy 1956-ban Amerikába mentek. 62. Felsőmagyarország, 1934. november 18., valamint Benedek M., 1985. 50. 63. Benedek M., 1985.50. 351