A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

DOBROSSY István: A cukrászdák története, cukrászok és más „édes”-mesterségek Miskolcon

Visszaemlékezései szerint feltűnő volt a cukrászda kirakata, amelyben grillage-ból készült házikó, meg torták voltak közszemlére kitéve. Rábel három évre vette fel tanulónak. A megállapodás szerint a fehérnemű-felszerelésről, a mosásról, vasalásról a tanulónak kellett gondoskodni. Kosztot, szállást, s természetesen a szakismeret elsajátítását Rábel mester biztosította. A háromszori étkezés benne foglaltatott a megállapodásban, de kimenő nem járt a tanulónak. „Reggeltől estig, estétől reggelig bent kellett lenni, nem engedte meg, hogy az ő tanulója az utcán csavarogjon. Reggel ötkor volt az ébresztő, s a napi munka a kemence begyújtásával kezdődött. Ez rendes péki kemence volt. Hosszú, méteres rönköket raktunk be, s amikor az leégett benne, akkor volt egy linderes fiú, aki kitakarította, mert ehhez erő kellett. A kemencének legkésőbb reggel hétre előkészített, felfűtött állapotba kellett lenni. Valamire való cukrásznak ekkorra már el kellett készíteni a briós és a kalács tésztáját. Reggel első készítményünk volt a kávé és a kalács, a vajas tészta és az ún. írós kifli" - emlékezik vissza tanulóéveire Lövey József. Ez volt Miskolcon az a cukrászda, amely a 30-as években mindennel foglalkozott, így gyógycukorka előállításával, forgalmazásával is. A gyógyszerészek összeállították a szükséges porokat, s Rábelék (akár egy-egy vevő kedvéért is) beledolgozták a leginkább megfelelő cukormasszába. Névre szólóan így került aztán vissza a gyógyszertárba. „Még én magam is csináltam ilyeneket - mondja Lövey József. Persze volt mindenféle béles, krémek, torták, minjomok, s mindenféle olyan válogatott sütemények, amiknél szebbet, jobbat és különbet ma sem csinálnak." „A cukrászda kapujából, ahogy az utcáról bementünk balra volt a kávéskonyha, innen lehetett bemenni a cukrászdába, vagyis a sütödébe, ahol a kemence volt. És dolgozott a három cukrász. Rábel bácsi pedig a vendégekkel foglalkozott. Nagyon kellemes, kedves lőcsei ember volt, aki a németen, magyaron kívül még más nyelveken is beszélt. Előkelő volt a vendégsége is."

24 A cukrászda hétköznapi, de mindenki által természetesnek vett hangulatát sajátos, olyan magánügy zavarta meg, ami akkor a miskolciak sokaságára tartozott: „...katonazenével és parádéval asszonyt temetnek a Biedermeier portáról. 'Több, mint negyven évig cukrászdám lelke volt' - kesereg életpályájáért összetörve a mester. A háború nagyasszonya volt. Negyven ágyat tartott fenn hónapokig a sebesült katonáknak, teljesen saját erejéből... Mint katonát temették."

25 1928 a miskolci cukrászat megszületésének centenáriuma volt. A Reggeli Hírlap jún. 6-i száma a következő hírt jelentette meg: „a centenáriumok idejében is külön érdekességre számít egy miskolci vonatkozású százéves évforduló... Évszázada annak, hogy gróf Reviczky Ádám Borsodvármegye egykori főispánja installációját követően a mai Rábel cukrászda helyén megalapította egy svájci cukrász közreműködésével Miskolc első cukrászdáját. A miskolci cukrásziparosok áldozni kívánnak gróf Reviczky Ádám emlékének. ... A miskolci cukrásziparosok nevében Rábel Albert megkoszorúzza gróf Reviczky Ádám Borsod megye egykori főispánjának életnagyságú olaj képét a vármegyeháza nagytermében." Erre az eseményre júl. 20-án került sor. S ekkor „csendes fekete menet kígyózik az Avasra. Miskolci cukrászok. Rábel mester az élen. Megkoszorúzzák az évszázados fordulón a svájci cukrászok sírját. Ezek szép sorjában, egymás mellett, betűik megaranyozva, dolgos életről beszélnek. A nevek, az évszámok, a keret. A tartalom az a zöld ajtós kis cukrászda, amelyhez két lépcső vezet a hajdani Piac-utcáról, a Bottega zvizzera, a miskolci Pilvax a maga patinájával, becsületes múltjával."

26 24. Lövey József miskolci cukrászmester visszaemlékezése 1990-ben. 25. Henszelmann A., 1934. február 25. 26. Henszelmann A., 1934. február 25. 333