A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

KILIÁN István: Szűcs Sámuelnek, Miskolc helytörténészének élete és naplója

megyei árvaszéki ülnökké választották. Ez volt számára a hivatali csúcs. Erről 1860-ban mondott le, ekkor kérte nyugdíjaztatását, s 1881. február 7-től nyugalomba vonult.

13 Hatvankét esztendős volt. Háta mögött volt egy mozgalmas fiatalkor, a politikai élet számtalan csatájával, a megyei tisztválasztó közgyűlések parázsló vitáival, izgalmaival. Megérte a magyar történelem egyik legnagyszerűbb szabadságküzdelmét, s ebben fegyveres szolgálatot is teljesített. Túl volt már Haynau rémuralmán. Reményei, mint naplójából is olvasható, szertefoszlottak a kiegyezés után. Közéleti tevékenységére is ugyanez a szerénység volt jellemző. Már 1841-ben az egyháztanács jegyzőjévé választották. Az egyháztanácsi választások ugyanazzal a politikai feszültséggel telítődtek, mint a megyei tisztválasztások. Az egyháztanács jeles fórum volt, nagy megtiszteltetést jelentett a huszonegy esztendős fiatalembernek. Három év múlva lemondott erről a funkciójáról, de más nem lévén alkalmas erre a posztra, kénytelen volt újból elvállalni. 1845-ben már az egyháztanács teljes jogú tagja volt. 1868-ban a Pálóczy úti leányiskola világi felügyelői tisztét is ellátta. 1881-ben felkérték, hogy fogadja el az egyháztanácson belül a gondnoki tisztet, szerénysége tiltotta, hogy a felkérésnek eleget tegyen. 1883-ban a megyei tanítóegylet tiszteletbeli tagjává választották, 1886-ban pedig a miskolci takarékpénztár választmányi tagjává lett. Valamennyi közéleti funkciója hasznos társadalmi feladat volt. A közösségért folytatott munkában fáradhatatlan volt, az oktalan funkcióhalmozás vagy a magas posztok után való áhítozás azonban sohasem volt kenyere.

14 Szerénységének, tudatos visszavonultságának nyilván megvoltak a fizikai, egészségügyi okai is. Beteges ember nem volt. Általában önmagával való foglalkozásra nagy családja miatt nem jutott sok ideje. S míg a mindvégig nőtlen fivérére, Miklósra szinte egész életén keresztül jellemző volt az aggályos önféltes, a hipochondriának egy szelíd változata, addig a legidősebb Szűcs fiú, Sámuel önmagával jóformán alig tudott törődni. Milyen volt egészségi állapota? Három fénykép maradt fenn róla. A három közül csak az egyik készítésének ideje tisztázható. 1878-ban családjával fotografáltatta le magát. Feleségével, Herrmann Henriettével, gyermekeivel, Lujzával, Bélával, Emmával látható ezen a fényképen. Ekkor volt 59 esztendős. Haja nem dús ugyan, de feje nem is kopasz, arcát szakáll koszorúzza. Szeme a kissé mélyen ülő gödörben messze tekint. Szakálla, bajusza, haja teljesen ősz. Valószínűleg korábban készülhetett róla egy mellkép. Ekkor bajusza még nem volt egészen ősz.

15 S feltehetőleg ugyanebből az időből származik vagy valamivel későbbről az a mellképe, amelynek eredetijét a Történelmi Képcsarnok őrzi.

16 Festmény legjobb tudásunk szerint nem maradt fenn róla. Mindhárom fényképről látszik, hogy alacsony növésű, sovány testalkatú ember volt. Életében két alkalommal mérte meg súlyát. Huszonegy éves korában 107 font, azaz hatvan kiló harminckét dekagramm volt, 1885-ben, halála előtt négy esztendővel, hatvanhat éves korában 57 kilót nyomott. Élete alatt többnyire csak epebántalmairól panaszkodik, halálát azonban, mint majd látni fogjuk, nem ez okozta. Nem valószínű, hogy súlyosabb egészségügyi problémái lettek volna, bár mint ahogyan kiderül naplója egy-két odavetett adatából, a fizikai fájdalmakat viszonylagos nyugalommal tűrte.

17 A fiatalembert mérhetetlen szemérmesség jellemezte. Másneműekkel általában szorosabb kapcsolatot nem tartott, s írása tanúsága szerint első udvarlási kísérletét 13. Hivatali állásait illetően vö. Sz. S. II. 160., III. 51., 142., 146., 147., IV. 104., V. 25., 154., 163-164., IX. 56., X. 1,336. 14. Közéleti tevékenységéről: Sz. S. IV. 27, 29., V. 164., X. 354., XI. 230., 457. 15. HOM Helyt. Gy. 73.628.5. A fényképeket Zureich Károly miskolci fényképész készítette Szűcs Sámuel és Herrmann Henriette ezüstlakodalmán. 16. Történelmi Képcsarnok 726/1954. 17. Egészségi állapotáról: Sz. S.: II. 24., 31., 51. 297