A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

CSAPLÁROS István: A magyar szabadságharc bukása és a januári lengyel felkelés kitörése között

helyzetén, visszavonták a zsidókat korlátozó intézkedéseket, megreformálták a közoktatási intézményeket, lengyel jelleget adva az iskoláknak. Újjáéledt a varsói egyetem, „Főiskola" (Szkota Glówna) néven, négy (orvosi, matematika-fizikai, jogi és filológiaitörténelmi) karral. Mindeme könnyítések ellenére több merényletet kíséreltek meg Konsztantin helytartó és Wielopolski ellen. Az utóbbival szemben a nemesi küldöttek országos gyűlése bizalmatlanságot jelentett be, a vörösök Központi Bizottsága viszont kiáltványban közölte, hogy valóságos országos kormány minőségben lép fel. Tehát a valóságos kormányzattal szemben, egy másik, konspirációs kormány is jött létre. A felkelés előkészítésére a vörösöknek még időre volt szükségük, fegyvereket is kellet vásárolniuk külföldön, ezért a Központi Bizottság felkelés kitörését későbbi határidőre szerette volna kitűzni. A hivatalos kormány 1862. október 6-án közölte, hogy a legközelebbi időben történő katonaállítás nem a hagyományos úton (sorshúzás) fog történni, hanem a közigazgatósági hatóság által összeállított névsor alapján (azaz a politikai szempontból gyanús elemeket fogják besorozni). Wielopolski elképzelése szerint, ha sikerül 8-10 ezer fiatalt besorozni, akkor vagy szétverte a „vörösök" szervezkedését vagy a felkelést korai időpontban való kitörésre kényszeríti, azaz előre is bukásra ítéli. 1863. január 14-ről január 15-re virradó éjjel a cári hatóságok Varsóban katonaállítást rendeltek el, de az érdekelt ifjúság jó része ekkor már időben elhagyta a fővárost és a kampinosi őserdőben és a közeli serocki erdőben rejtőzködött el. Az események hatására a vörösök Központi Bizottsága 1863. január 22-re tűzte ki a felkelés megkezdésének időpontját... ZWISCHEN DER NIEDERLAGE DES UNGARISCHEN VÖLKERFRÜHLINGS UND DEM JANUARAUFSTAND VON 1863 Es ist allgemein bekannt, daß der Novemberaufstand und seine Niederlage einen lebhaften Widerhall in der ungarischen öffentlichen Meinung fanden, der bis 1848 andauerte. Der Dichter Mihály Vörösmarty machte in einer Strophe seines berühmten „Aufrufs" von 1836 eine Anspielung auf die Niederlage des Novemberaufstands und schuf damit eine Vision des „herrlichen Todes des ungarischen Volkes". Im August und Oktober 1849 kam es in Ungarn zu identischen Ereignissen, wie sie im Königreich Polen im Herbst 1831 erfolgt waren. Die Parallele zwischen den beiden Ereignissen lenkt die Aufmerksamkeit auf das ähnliche Schicksal des polnischen und des ungarischen Volkes. Diese Analogie wurde auch im Ausland empfunden. In Paris zeichnete der Maler und Graphiker Leon Cogniet noch im Jahre 1831 die herrliche Gestalt eines Kämpfers des Novemberaufstands auf dem Hintergrund der brennenden Stadt u. d. T. „Praga 1831", die die Verzweiflung des Helden nach der verlorenen Schlacht ausdrückt. Dasselbe Gemälde veröffentlichte der Graphiker Jazet erneut, ohne jede Änderung der Konzeption, diesmal mit der Unterschrift „Hongrie 1849", indem er die Analogie zwischen den nicht weit zurückliegenden polnischen und den späteren ungarischen Ereignissen wahrnahm. Manche Ungarn, die jahrelang die Niederlage des Novemberaufstands miterlebten, verliehen dem nationalen Schmerz Ausdruck, indem sie in ihrer Heimat nach dem verlorenen Kampf un die Freiheit bekannte polnische Melodien mit der Situation in Ungarn zusammenstellten und aktualisierten. So entstanden neue Texte zu alten Melodien, z. B. „Die Ungarn trauern und stöhnen in der Unterjochung", „Noch ist Ungarn nicht verloren"; man zitierte auch in Anknüpfung an die „Apotheose" (1835) von József Bajza, wo von dem verlorenen polnisch-russischen Krieg im Jahre 1831 die Rede war, 289