A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

OROSZ György: „Add nekik a te szent nevedet”. Zarándok-énekesek és énekes vándorkoldusok a Kijevi Ruszban

a kalikiperechozie típusú énekesek. A pogány időkből - az életvitel és az életfelfogás folytonossága miatt - átöröklött különféle énekesekkel és szórakoztató emberekkel szemben tanúsított nagyfokú tolerancia jól demonstrálja, hogy a keresztény egyház a Kijevi Ruszban elasztikus missziós stratégiát alkalmazott. Az új vallás új művészetet hozott magával a kijevi oroszokhoz. A keresztény egyház egyrészt igyekezett kiszorítani a korábbi pogány - kultikus - művészetet, másrészt törekedett annak tartalmi és formai átalakítására, keresztény mederbe való terelésére, asszimilálására. De végső soron maga a keresztény művészet is átalakult bizonyos mértékben a helyi hatások alatt. A fejedelmi udvarokban - és nagyon gyakran a kolostorokban is - a kereszténység felvételét követően továbbra is mindennaposak voltak a lakomázások.

19 Ez a szokás egyértelműen a pogány világszemléletben gyökerezik.

80 /. Vlagyimir Szvjatoslavics nagyfejedelem, a Kijevi Rusz keresztény hitre térítőjének a kanonizációja 1015-ben bekövetkezett halála után csak igen későn, 1240 után történt meg. Az orosz szentek sorában csak a tizennegyedik helyet foglalja el; nagyanyja, Olga nagyfejedelemasszony - nagy valószínűség szerint az ötödiket (!) .

81 Golubinskij e kései kanonizáció okát abban látja, hogy elevenen élt a nép - és bizonyára elsősorban az egyház - emlékezetében az egykoron pogány Vlagyimir fejedelem képe, aki rengeteg, a pogány tobzódás szellemét idéző lakomát rendezett még a keresztény időkben is. S csak mikor a lakomázó-tobzódó fejedelem emléke elhalványult, de ez a kép tovább élt a bilinákban, csak akkor vették őt fel a szentek jegyzékébe.

8Ezeken a lakomákon ott találjuk: a világiakat, azaz a fejedelmi udvarok népét, a druzsinnyikokat; a papság és a szerzetesség képviselőit; és az óorosz társadalom mindhárom énekestípusának alakjait is. A keresztény egyház a kijevi oroszoknál kénytelen volt eltűrni a fejedelmi kíséret tagjainak, a druzsinnyikoknak a szertartásos lakomáitmutat rá Anickov -, s egyedül csak az evés-ivás, éneklés-zenélés-mulatozás keresztény szellemben történő megreformálására törekedhetett.

83 A pogány szokásokat ostorozó egyházi intelmek és prédikációk ennek megfelelően nem a lakomák megszüntetésére buzdítanak, hanem csak a mértéktelenséget, a pogány tobzódást ítélik el. Csak a „szórakoztató emberek", a skomorochok ellen irányulnak ezek a leleplező írások, és nem emelik fel szavukat a fejedelmeket dicsőítő énekesek ellen.

84 Hogyan is tehették volna? A kereszténység a Kijevi Ruszban először a fejedelmi udvarban kezdett gyökeret ereszteni, s innen indult el a későbbi időkben a végek felé a világi hatalom hathatós támogatásával. Ezt a támogatást az egyház az „új emberektől" kapta, a keresztény hitre nemrég áttért és hitében még meg nem erősödött druzsinnyikoktól. Az ingatag újkeresztények ezen köre iránt érzett mély aggodalmat Ilarion metropolita, amikor a XI. század közepén az „Elmélkedés a törvényről és a kegyelemről" című szónoklatában ezt mondta: „Mert mi a te néped és a te nyájadnak bárányai vagyunk, és a nyáj, mely még nem régóta legelészik, megszabadult a bálványimádás döghalálától. Jó pásztor... ne hagyj magunkra minket, ha még mindig tévelygünk, ne taszíts el minket, ha még mindig vétünk Ellened, akárcsak a nemrégen vett szolgák, akik még nem mindenben tesznek uruk 79. Anickov i. m. 155-158.; Romanov i. m. 165.; Golubinskij i. m. 11/183-184.; Gal'kovskij N. M.: Bor'ba christianstva s ostatkami jazycestva v Drevnej Rusi. Tom I. Char'kov, 1916. 313-314. 80. Anickov i. m. 177-179.; Gurevics i. m. 188-209. 81. GolubinskijJe. Je.: Istorija kanonizacii svjatych v russkoj cerkvi. Moskva, 1903. 56., 63-64. 82. Golubinskij 1904., i. m. Hl/185. 83. Anickov \. m. 160., 177., 180., 182., 218. 84. i. m. 158., 160., 206-207. 247