A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

FARAGÓ Tamás: Városi halandóság Magyarországon a 18–20. században

4. táblázat folytatása születési halandósági Természetes Csecsemő'

v arányszáma) szaporulat halandósága) ezrelék 1911-20 15,2 19,5 - 4,3 154(1920) 1921-30 12,8 14,0 - 1,2 45(1930) 1931-35 7,8 13,2 - 5,4 64(1935) a) az 1820-as évek előtti adatok időközönként szélsőségesnek tűnnek, nem zárhatók ki regisztrációs-számítási problémák (vö. Ehmer 1980. 53.) b) 1754-1760 c) 1864-ben 259 ezrelék Forrás: Ehmer 1980. 49-55. Városi halandóság Magyarországon a 18-20. században Ha szembesítjük a magyarországi közép- és nagyvárosokra vonatkozó 18-19. századi halandósági adatokat az előbbiekben felvázolt képpel, akkor azt látjuk, hogy a kettő között elég komoly eltérés tapasztalható. Annak ellenére, hogy Magyarországon a halandósági katasztrófák korszaka sokkal tovább tartott és rendszerint súlyosabb következményekkel járt mint a nyugat-európai országokban

2 azt állapíthatjuk meg, hogy városaink túlnyomó többsége rendszeresen pozitív népesedési mérleggel rendelkezett a szóban forgó időszak folyamán. Megnézve azt a néhány rendelkezésünkre álló hoszszabb városi népmozgalmi adatsort, amelyik a pestisjárványok időszakába is elér (5. tábla illetve 1-2. ábrák) megállapítható, hogy a népmozgalom egyenlege az elemzett évek átlagosan 80 százalékában pozitív volt. Hasonló eredményeket - vagyis természetes népszaporulatot - mutatnak a Népességtudományi Kutató Intézet 1821-1830. közötti időszakra vonatkozó mintavételes vizsgálatai (Hablicsek 1991.) és Fay András 1837-1846. évek átlagára vonatkozó számításai (Fáy 1854.) is, melyek lényegesen nagyobb adattömeget mozgattak meg (6. és 8. táblák). Bár a városok természetes szaporulata - különösen a nagyobb és fejlettebb kiváltságos városokban - alacsonyabb, mint a falvakban, mérlege azonban így is pozitív. A hagyományos magyar városi társadalmakra összességében tehát semmiképpen nem tekinthető érvényesnek a „városi temetők"-ről alkotott európai kép az általunk adatokkal vizsgálható időszakban. Adataink alapján azonban nem gondolhatunk arra sem, hogy a fenti jellemzők mögött a magyarországi halandósági viszonyok korai javulása áll. Éppen ellenkezőleg. A városi halandóság értékei - a nyers halálozási arányszám (7. tábla), a csecsemő- és gyermekhalálozások aránya (8-9. táblák), a továbbélési rend és a születéskor várható átlagos élettartam (10. tábla) - egyaránt olyan rossz értékeket mutatnak a 19. század közepén, mint amilyeneket Nyugat-Európában a 17-18. század környékén - vagy már akkor sem - tapasztalhatunk (Corfield 1982.; Flinn 1981.; Lee 1979.). A születéskor várható átlagos élettartam a magyar városokban sem a férfiak sem a nők esetében nem 2. Míg a pestis Nyugat-Európa legtöbb államában a 17. században jelentkezett utoljára, addig utolsó, több százezer embert, elpusztító látogatása Magyarországon 1737-1742 között történt. Az 1831-1873 közötti kolerajárványok ugyan nagyjából azonos menetrend szerint vonultak végig hazánkon és a nyugat-európai országokon, nálunk azonban lényegesen több halálesetet okoztak (ld. a fentiekre nézve Dávid 1973. és Máday 1983.) 186