A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: Adalékok a Szepes megyei vásárok és a vásározó Szepes megyeiek 18. század végi történetéhez

ötezret meghaladó lakossága sem tudott olyan vonzókörzetet teremteni, amelyik jelentőssé tette volna Gölnic kereskedelmi szerepkörét, pedig iparosokban sem szűkölködött ez a bányaváros.

13 Szepesszentgyörgy piacaira, vásáraira 4 településről jártak, de csak második helyen - Forberg, Óleszna, Űjleszna - és harmadik helyen - Hunsdorf- emlegetve sokadalmait. Gnézda városát összesen három községben tartották számon, mint piacozó helyet. Második helyen említették Haligócon, harmadikként Holomnicon, negyedikként Lipniken. Egy-egy községből fordították szekerük rúdját a piacozók Poprád (első helyen Hincóc), Szepesremete (első helyen Helmanóc), Svedlér (második helyen Zavadka), Hunsdorf (harmadik helyen Kakaslomnic) vásárai felé. A 18 szepesi vásározó hely természetesen nem volt elegendő Szepes megye lakóinak áru-, pontosabban termékcsere-forgalmához. A régió, a lakóhely természeti sajátosságai rákényszerítették e felvidéki megye úrbéreseit és polgárait, hogy hétköznapi szükségleteik kielégítése okán is gyakorta „kiszekerezzenek" a megyéből. A szepesi lakosok körében a legkedveltebbek az abaúji vásárok voltak. Szívesen mentek Mecenzéfre, de megfordultak Kassán, időnként Jászon és Szepsiben is. Mecenzéfre második helyen Márkusfalva, Alsószlovenka, Felszőszlovenka, Koissó és Porács lakói jártak. Harmadik helyen emlegették a mecenzéfi vásárokat Jekelfalva és Vidernik úrbéresei, míg negyedik helyen Fridman és Zavadka lakói. Az említett településekről többnyire gyolcsot, sajtot, fafaragványokat, égetett meszet, erdei terméket hoztak eladni a lakosok, s Mecenzéfen vásárolták meg a búzát, rozsot, egyéb gabonaneműt. Ha nem is annyira, de kedvelt hely volt a szepesi vásározók körében Kassa városa is. Koisso lakói első helyen, Folykmár úrbéresei a második helyen, míg Jekelfalva és Margitfalva vallomástevői a harmadik helyen emlegették a kassai sokadalmakat. Bizonyára más szepesi településről is „lejártak" Kassára, csak ők nem dicsekedtek vele. Jászót két településen hozták szóba - Vidernik és Koisso, de mindkettőn csak mellékesen, negyedik helyen említve a látogatni szokott vásárok között. Hasonlóan emlegették Szepsit is. Kosissó lakói a harmadik, Vidernik úrbéresei az ötödik helyen szóltak róla, mint eladni-venni alkalmas piacról. A felvidéki megyék közül Gömör csábította még nagy ritkán a szepesi föld népét. Rozsnyóra jártak (negyedik helyen említve) Gánóc és Trips lakói. Meg-megfordultak itt Vidernik úrbéresei is, de ők már csak a hatodik helyen említették a rozsnyói sokadalmakat. Sáros megyéből Eperjes piacát tartották számon Almás és Kolbach lakói. Almás az első, Kolbach a második helyen említve, de mindkét településen hangsúlyozták, hogy ide vásznaikat hozzák értékesíteni. Szepes megye egyike volt azon felvidéki vármegyéknek, ahonnan a lakosok a korai középkor óta több-kevesebb rendszerességgel „átjártak" Lengyelországba kereskedni, fuvarozni, pénzt keresni. Tették mindezt a megélhetés okán. Ez a buzgalom Lengyelország felosztása után alábbhagyott, de még 1772-ben, amikor Szepes megyében elkezdődött az úrbérrendezés, a tilalom és a fogyasztói piac összeszűkülése nem éreztették annyira hatásukat. Ekkor még számos faluból megindultak a szekerek, hogy árut szállítsanak kereskedőknek, vagy a maguk hasznára. Leginkább gabonát, bort, vásznat szállítottak többnyire fuvarban, de nem ritkán a maguk kockázatára is. 13. Az ezt követően vizsgált vásározó helyek vonzáskörzete alig terjed ki pár községre. Leginkább a bentlakos bányászok és kézművesek ellátását szolgálja a piac, és a piacozókat is inkább a megszokás „hozza" ezen településekre, mintsem a remélt haszon. 177