A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

NOVÁKI Gyula: A borsodi földvár sánca

Hat különböző szinten figyeltük meg ezek maradványait, lépcsőzetesen egyre kijjebb tolódva. Belső végük az 1. periódus alsó földtöltésére támaszkodott, külső végük lepusztult. Elhelyezkedésükből arra következtethetünk, hogy a felettük magasodó, súlyos rekeszes sáncszerkezet megcsúszását akadályozták. A 2. periódus maradványai kb. 300 cm vastagságban maradtak fenn, teljes szélessége 10,5 m volt. Eredeti magasságára itt is csak becsléseink lehetnek. A külső, függőleges fal 5-6 m magas lehetett, tetején bizonyára mellvéd futott végig. A sáncszerkezet belső oldala feltehetően alacsonyabb volt. A nyugati sánc átvágása (6-7. kép) A keleti sánc alján kibontakozott 1. periódus rácsszerkezete élesen eltért a felette épült 2. periódus szerkezetétől. Ellenőriznünk kellett, vajon mutatkozik-e ez a váltás a sánc többi részében is. Erre a nyugati oldal sánca mutatkozott a legalkalmasabbnak. Itt ugyanis a sáncmaradvány déli vége, a korábbi lehordás következtében, szakadékosan végződött, mintegy kínálva a lehetőséget, hogy viszonylag kis földmunkával teljes sáncmetszetet kapjunk, ugyanakkor az alsó rétegeket még érintetlenül feltárhassuk. Az eredmények azonban a vártnál sokkal gazdagabbnak bizonyultak a felső rétegekben is. A sánc rétegeinek változatossága és a gerendák állaga azonos volt a keleti sáncban tapasztaltakkal. A bontásnál itt is a nagyjából egy szintet képező gerendák voltak az irányadók. Az ásatás menetét ezúttal is felülről lefelé veszem sorra. A szintezési pont a sánc itteni legmagasabb pontján, a 6. métert jelölő karó teteje képezte, ami a mai felszín felett 10 cm-rel volt. A közölt mélységeket innen számítottuk. Az omladozó sáncmetszetet 260 cm mélységig faragtuk le függőlegesre, ekkor értük el az előtte még érintetlen rétegeket. A metszetben sok barnára korhadt, 10-15 cm vastag, vízszintesen fekvő gerenda mutatkozott a sánciránnyal párhuzamosan, illetve arra merőlegesen. Az ezután következő rétegekben már az összetartozó gerendákat követve, nagyjából vízszintes síkokban haladtunk lefelé. A szelvény mérete 17x2 m volt. Az északi nagy metszetfalban jól követhettük a rétegeket, a déli oldal azonban erősen lepusztult és sok újkori bolygatás zavarta meg. Utóbbi oldalon a szelvény területére is sok újkori bolygatás, szemétgödör és egy kőfalas pince hátsó fala terjedt át. Minthogy a felső rész már korábban elpusztult, a vízszintes bontással 259-272 cm mélység között sikerült az első gerendákat megfigyelni. Ettől lefelé egyre több került elő és hamarosan ugyanolyan rekeszes szerkezet alakult ki, mint a keleti sánc 2. periódusában. A metszet felső 260 cm-ében lévő gerendák elhelyezkedése pontosan megfelelt a lejjebb kibontakozó szerkezetnek. A keleti sánccal ellentétben, itt négy rekeszsor épült szorosan egymás mellé, az érintkező vonalakban közös hosszanti (a sánciránnyal megegyező) irányú gerendafalakkal. A rekeszek mérete ingadozott. A hosszanti gerendafalak közötti távolság 280-340 cm között, a keresztirányúak között pedig fent 80-90, alul 100-110 cm volt. Az azonos irányú és egymás alatt fekvő gerendák, akárcsak a keleti sáncban, itt sem érintkeztek egymással, közöttük föld volt. Az egész szerkezet máglyarakásszerűen épült, ácsolásnak, csapolásnak nem került elő nyoma, függőleges cölöpök sem voltak. A fák vastagsága 18-20 cm körüli. A gerendanyomok körül gyakran volt vörösre égett föld. Ezek főleg két helyen voltak megfigyelhetők. A 10-11,3 m közötti részen sok égett, kormos, vörös, morzsalékos föld volt, a metszet szerint 220-375 cm mélység között. Ez nagyobb pusztulást jelent, a középső rekeszsor széle omlott itt le. A másik hely, ahol égésnyomokat találtunk, a külső rekeszsor volt, melyben 310 cm mélység alatt általában valamennyi ge135