A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TARCAI Béla: A 30-as évek miskolci fotográfiája (Kletz Károly emlékére)

5. kép. Áhítat, 1935 Érdemes azt is áttekinteni, hogy milyen volt ennek a korszaknak az esztétikai kultúrája, milyen elveket hirdettek meg a szakma elméleti szakemberei, akik egyébként nem voltak mások, mint az átlagosnál magasabb képzettséggel és sajátos érdeklődéssel rendelkező aktív fotográfusok. 1931-ben a MAOSz országos kiállításának megnyitóján nem kisebb tekintély, mint Pékár Gyula, a Szövetség akkori elnöke jelentette ki, hogy 100 évvel az első fotografálási kísérletek után, nagyon időszerű a fényképezés esztétikájának problémája. Kifejtette, hogy a fotografálás (és a film) „az élet ábrázolásának olyan művészi dimenziójába lép, mely az eddigi esztétikai szempontok revideálására kötelezi a gondolkodó embert". Ezzel Pékár Gyula nem egyéni véleményt, hanem társadalmi igényt fogalmazott meg. A fotóamatőrök mindenkor és mindenütt élénken érdeklődtek művészetelméleti kérdések iránt. A két világháború közötti időszak tele volt ellentmondásokkal. A kor természetének ez az ellentmondásossága tükröződött az esztétikai kultúrában is. Az elmélettel foglalkozó szakemberek tudták és hirdették, hogy a fénykép más, mint minden eddigi hagyományos képalkotó módszer, és ebből következőleg a mechanikusan átvett képzőművészeti gondolkodás gátolja a fejlődést. Ennek ellenére a kritikusok még a 30-as 572