A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

KUNT Ernő: Temetkezési szokások Pányokon II. (Szokásvizsgálat)

2.6. A halott „elkészítésének" szokásai 2.6.1. Mosdatás. Szerte magyar nyelvterületen, rokon- és szomszédnépeink sorában ismert szokás.

37 A halott megmosdatását nemcsak praktikus, higiénikus célok indokolhatják, de ősi eredetű vélekedés is, amely a víznek mágikus tisztító erőt tulajdonít.

38 Az a szokás, hogy a halottnak általában csak az arcát, s nem az egész testét mossák meg, annyiban enged a mosdatás kultikus jellegére következtetni, amennyiben az arc - az integritásosanalogikus gondolkodás szerint - tulajdonképpen az egész ego szimbóluma. A víznek, mellyel a holtat mosdatták, s az egyéb ehhez használt kellékeknek gondos megsemmisítésében szintén a praktikus és a kultikus gondolkodás egybeszövődését fedezhetjük fel. A lemosóvíz valóban lehet ártalmas az élő szervezetre, s - talán éppen ennek túlhangsúlyozásaképpen - a népi gondolkodásban mint „rosszal telített víz" szerepel, melyben a negatív erők ártó hatása tovább lappanghat, s sárgaságot okozhat (a betegség meghatározása valószínűleg pusztán külső analógián alapszik: a holttest színe és a betegség nyomán elváltozó bőr színe között). 2.6.2. Öltöztetés. A legkülönbözőbb formákban gyakorolt szokás, mely nemcsak a magyar és a rokonnépeknél, de minden népi közösségben megtalálható.

39 A halott legjobb, legszebb - hiszen ezt fejezi ki az „ünneplő" jelző - ruhába való öltöztetés tulajdonképpen gondoskodás a halott új, túlvilági posztmortális létbe való ünnepélyes átlépéséről. Az animisztikus gondolkodás szerint a lélek magára ölti a ruha „lelkét", s abban él a túlvilágban. Másrészt azonban a holttest - a lélektől immár elhagyott porhüvely - a halotti rítus középpontja, s mint ilyen, föltétlenül a központi szerephez illően dekoratívnak is kell lennie. E kiemelésről sokoldalú gondoskodás történik: a holttestet a lakóház legünnepélyesebb helyén, a tisztaszobában ravatalozzák fel; minél magasabb, s díszesebb nyújtóra fektetik; rituális és dekorativitás növelő célzattal körüldíszítik a testet. A holtról történt gondoskodás azonban védekező cselekményeknek is helyet ad: ilyen lehet - bár csak egy adatközlő említette - a halott ruházatának félregombolása. A magyar

40 és idegen

41 népek szokáspárhuzamaiban is találhatunk efféle védekezésmódra, amely a feltételezések szerint visszatérni, élőket zavarni akaró halott megtévesztésére szolgál. Felteszem, hogy hasonló - bárha nem tudatos - tendencia érvényesült a búcsúztató alkalmával a lelkipásztor asztalára terítendő kendőcske feliratában is: „ISTENVELEDIKEDVESHALOTUK". Éppen a többes szám, első személyű birtokos személyrag alapvető értelme válik bizonytalanná az egyetlen „TV" betű kihagyásával. (A szöveg egyéb helyesírási hiányosságai nem zavarják ilyen mértékben az értelmezést, s egyébként is - pl. paraszti levelekben - előfordulnak.) Az, hogy a holttest karjait keresztbe fektették mellkasán, a keresztényi jelrendszer felhasználásával fejezi ki az élők védekezését. Fontos megfigyelnünk, hogy a kereszt efféle felhasználása szinte egymásra rímelve, a két legfontosabb pozícióban fordul elő: jelen esetben a testet, a test egészét zárja le a testből magából - végtagokból - formált kereszt. Majd a temetőben az elföldelés befejezéseképpen az elhantolás munkaeszközeivel - ásó, kapa - formálnak kereszt alakot a síron, azt lezárandó. A két sajátos 37. K. Kovács L., i. m. 50, 60-69. 38. Szendrey Zs., 1940a. 357-358. 39. K. Kovács L., i. m. 51-52, 70-84. 40. Uő. i. m. 197-206. 41. Birket-Smith, K. i. m. 285. (E. Nordenskiöld megfigyelésére hivatkozva.) 505