A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

KUNT Ernő: Temetkezési szokások Pányokon II. (Szokásvizsgálat)

ez az elvárás, mivel az élők közösségének semmilyen más biztosnak vélt eszköze nincs a „halott közösséggel" szemben a védekezésre, mint a rájuk hagyományozott - hatásosságában többszörösen „kipróbált" - szokások legpontosabb betartása. A népi szokások bármely résztvevője nemcsak a többi résztvevővel kooperál, hanem a szokás ismeretét reá hagyományozó egyénekkel is. A szokás-tudás realizálása, a szokásban való sikeres részvétel - amelyet „térbeli együttműködésnek" nevezhetünk - nem más, mint visszajelzés, amely a szokás-hagyományozók s a közösség számára egyaránt bizonyítja a kollektív hagyományrendbe való beilleszkedést. Ezt a visszajelzést „időbeli együttműködésnek" nevezhetjük. E tér- és időbeli kooperáció koordinátarendszerének metszéspontjában áll az egyén a szokás megvalósításának pillanatában. A faluközösség fiatal nemzedéke a halotti szokásokat figyelve, azokban spontán módon részt véve sajátítja el közössége hagyományait. Az idősebbek figyelmeztetik olykor a rítus különböző mélységeiből feltörő - más és más jellegű tartalmakat hordozó - jelekre, melyek megértésével, elsajátításával válnak a fiatalok a közösség igazi tagjaivá. 5. Összefoglalás A halotti szokások feltételezett kialakulásáról, tartalmáról, megjelenési formájáról s résztvevőiről igen vázlatosan és feltételesen elmondottak lényegét B. Malinowski szavaival vélem a legsommásabban összefoglálhatónak: „A túlvilági élet valószínűleg az egyik legkorábbi misztikus feltevés, mely talán az emberi szervezet valamilyen mélységes biológiai vágyakozásával kapcsolatos, de bizonyosan hozzájárul a társadalmi csoportok stabilitásához, és ahhoz az érzéshez, hogy az emberi érzések nem olyan korlátozottak, mint a pusztán racionális tapasztalat mutatja."

11 B) A PÁNYÖKI HALOTTI SZOKÁSOK ŐSI ELEMEIRŐL A vizsgálat szempontjai Az a szándék, hogy a magyar népi halotti szokások gazdag anyagában eligazodjam, arra késztet, hogy legelőbb a szokássor legközpontibb, s - feltehetőleg - legősibb elemeit kíséreljem meg kikeresni, meghatározni. Ebben a kísérletemben a magyar szokáskutatók - főként Szendrey Zsigmond

12 és Ákos

13 Diószegi Vilmos,

14 Honti János,

15 László Gyula,

16 Solymossy Sándor

17 - eredményeire támaszkodhattam, valamint a rokon népek hitvilágát vizsgáló finn folkloreisták - Unó Harva,

18 K. F. Karjalainen

19 és Karle Krohn

20 - munkáira. Másrészt igyekeztem gyűjtés közben figyelni, hogy paraszti beszélgetőtárs maga hogyan indokolja szokáscselekedeteit. Ez irányú kérdéseimre az általános válasz „így csinálták már a régi öregek is" volt. Az a kevés népi magyarázat, amellyel mégis megkísérelték okát adni cselekedeteiknek, hiedelmeiknek 11. Malinowski, B. i. m. 422. 12. Szendrey Zs., 1931,1933,1934, 1935a, 1935b, 1937, 1940a, 1940b. 13. Szendrey Á., 1928. 1941. 14. Diószegi V., 1954, 1958,1973. 15. Honti J., 1935. 16. László Gy., 1944,1946. 17. Solymossy S., 1937. 18. Harva, U. 1922-23,1927,1938. 19. Karjalainan, K. F. 1921, 1927. 20. Krohn, K. 1924. 500