A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIGA Gyula: A tésztakészítés sajátos eszköze a magyarságnál (csigacsináló táblácskák)

tünk sajátos rétegét képviselik, s a ránk maradt példányok reprezentánsai nemcsak a cívis város konyhakultúrájának, hanem az egész tiszántúli táplálkozásnak. A bükkalji példányok a népi díszítőművészet későbbi korszakát képviselik, bár alkalmanként felbukkannak rajtuk igen archaikus elemek. Vésett díszeikben a növényi ornamensek dominálnak, s gyakori rajtuk a parányi tükrökkel való díszítés. A rajtuk felbukkanó kereszt, monogram, szívmotívum, „emlék"-felirat, s a tükröcskék nyomatékkal aláhúzzák a kompozíció egésze által is érzékeltetett szerelmi ajándék funkciót. A tárgyak formája és díszítménye eszközünket a táj nagy múltú faragóhagyományának jeles vonulatába sorolja.

39 A Tisza menti példányok - a rendelkezésemre álló adatok alapján

40 - lokális faragóhagyomány megnyilvánulásai, s valószínűleg csak egy-két alkotó keze nyomát őrzik. Díszítményük és formájuk késői, polgárosult ajándéktárgyak közé sorolja az ismert példányokat. Formailag a fa példányokat három alcsoportra oszthatjuk: a) Az eszköz rövid nyélből és téglány formájú, bordázott lapból áll. A nyelet és a bordázott síkot ölelik körül a különféle díszítmények. b) Az eszköznek nincs fogója, hanem a bordázott felület a körben díszített síkból, annak közepén emelkedik ki, néha 1-1,5 cm magasan. Ez a forma több lehetőséget kínál a szélek karéjozására, áttörésére, így ezek a darabok sajátos dísztárgyként is szerepelhettek, olykor talán függetlenül eredeti funkciójuktól. c) Plasztikus kiképzésű, leginkább hegedűt vagy nagybőgőt utánzó formák. Bár nem lehet feladatom ezen a helyen eszközünk díszítésének részletes elemzése, utalnom kell arra, hogy a díszítmények gyakran más funkciójú, alkalmanként más alapanyagú tárgyakról is átkerülhettek a csigacsinálókra, így azok alapján nem adhatunk bizonyos választ a származás, az eredet kérdéseire. Ügy vélem, hogy e tárgyak megalkotásában egyaránt szerepet kapott a funkciónak való megfelelés, valamint a fafaragó hagyományban jelen levő, rendelkezésre álló motívumkincs. így ezeket az eszközöket az adott közösség önálló produktumának, megnyilvánulásának kell tartanunk még akkor is, ha előképeit máshol is fellelhetjük. Mint fentebb jeleztem, valószínű, hogy eszközünk elterjedésében szerepet kapott népcsoportok vagy foglalkozási csoportok migrációja, de nem zárhatjuk ki azt sem, hogy ezek a tárgyak helyi, lokális kulturális önfejlődés produktumai. Bizonyos azonban, hogy elterjesztésükben szerepet kaptak helyi faragók, ügyes kezű specialisták. Jól megfigyelhető, hogy ezek sikeres, ízléses készítményeit alkalmanként többen igyekeztek „lemásolni", s így sajátos, „primitív" darabok jöttek létre, amelyek már csak nyomaikban őrzik az eredeti formát. A fa példányok között fellelhetők egészen különleges darabok is, amelyeket megkülönböztetett hely illet meg a népi famunkák sorában. Ilyen mindenekelőtt a 9. képen bemutatott, kecskeméti darab, amely bizonyára XVIII. századi hagyományokat őriz. Díszítménye egyaránt merít a korabeli címer ábrázolások, valamint a templomi faragványok mintakincséből, ugyanakkor sajátos újrafogalmazását jelenti a „magas művészet" középkori hagyományainak.

41 Az utóbbi évtizedekben faművesek, kisüzemek sima, dísztelen fa csigacsinálókat készítenek, amelyek boltokban is megvásárolhatók, s szélesebb körben terjednek. 3. A cserépből készült csigacsinálók ugyancsak lokálisan jelennek meg, a nádbordák mellett (11-12. kép). A ránk maradt példányok zöme egyértelműen a debreceni 39. Lajos Árpád 1963. 103-135. 40. Bereczki Ibolya szíves közlése. 41. Nóvák László 1982. 165. kép; Kecskemét, 1911 előtti gyűjtés. Katona József Múzeum. Ltsz.: 1058. Ezúton köszönöm meg Sztrinkó István szíves közlését. 475