A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIDA Gabriella: A gönci fazekasság

ja: „Ne légyen szabad ez Mesterségen lévő idegen Mestereknek avagy más valakinek hét közben avagy heti Vásárokon semminemű fazekas mivet (akar mely nevel nevezendő légyen az) ide bé hozni, avagy itten árulni, hanem, mint ahogy az Sokadalom szabad Vásár, szabad légyen akkor mindennek, még az töb Városokbeli Czéhes Mestereknek is, mindenféle jó miveket behozni és árolni. (De az Parasztoknak avagy hempléreknek az vörös és feyer mi ven kivül semmi egyébfélét ne legyen szabad árulni.)"

20 S ennek a kassai céhtagok erélyesen érvényt is szabtak, s gyakran verték ki a vásáraikról a környéknek nemcsak a kontár, de néha a kisebb települések céhes fazekasait is. A város jegyzőkönyve szerint 1623. november 2-án pl. „A fazekascéh kéri, hogy az idegen fazekasoknak tiltsák meg az itt való árulást", és ezt a város tanácsa meg is tette.

21 Valószínű, hogy a gönci fazekasság korábbi kifejlődésének éppen az erős kassai céh közvetlen közelsége lehetett az akadálya. A gönci fazekasság történetéről tehát teljes biztonsággal azt állíthatjuk, hogy a XIX. század közepéig jelentős mértékű fazekasiparról semmiféle adatunk nincs. A XIX. század második felétől azonban megszaporodtak az agyagmegmunkálás írásos említései. Galgóczi Károly 1855-ben megjelenő munkája szerint „Szakmányban a város fizet téglavetésnél 7, cserépnél 18 pfrtot ezritől".

22 Azt, hogy a fenti idézet cserép megnevezése mi: tetőfedő cserép vagy más, esetleg cserépedény, pontosan nem tudjuk, de más forrásból van arról tudomásunk, hogy tetőfedő cserepet is készítettek ekkor Göncön.

23 A mesterség kiteljesedésében és gyors fejlődésében nagy szerepe volt tehát annak, hogy a környező nagyvárosok fazekascéhei meggyengültek. Időben egybeesett ez a folyamat a paraszti háztartások cserépedény-szükségletének megnövekedésével, amelyet a hanyatló miskolci és kassai céhek már nem tudtak kellő mértékben kielégíteni. Az így létrejött kereslet teremtett életteret Göncön a fazekasipar számára. Göncön pedig az éppen ebben a korban bekövetkezett gazdasági hanyatlás termelte ki a fazekasokat. A mezőváros nem tudott bekapcsolódni az iparosítás ekkor meglóduló fejlődésébe. Gönc gyors hanyatlása 1872-ben a városi rang elvesztésével betetőzött. Feltehetőleg ennek a kétirányú a folyamatnak az együttes következménye a fazekasság kialakulása és kiteljesedése. Mutatja ezt az is, hogy a mesterek nem a tehetős iparosokból vagy gazdákból verbuválódtak, hanem abból a szegényebb rétegből, amely a családi tulajdonában lévő földből már nem tudta eltartani magát és családtagjait. A visszaemlékezések és az egyházi anyakönyvek adatai alapján 1850-től a mesterség elhalásáig név szerint 42 fazekast ismerünk. A fazekasok életéről szóló adataink táblázatban ábrázolva a gönci mesterség történetét is megadják (2. tábla). Az adatokat azonban a visszaemlékezések pontatlansága miatt óvatosan kell kezelni. A források jellege miatt a családon belüli ismétlődő nevek nehezen különíthetők el. Például a római katolikus plébánia születési anyakönyve szerint 1869-ben a 335. számon lakó Lenkovics Károly cserepesnek Rozsnyay Annától József nevű fia született. Ugyanott egy később kelt bejegyzés szerint 195842. sz. 1913. dec. 3. belügyminiszteri engedéllyel nevét Budaira változtatta. 1979. január 17-én egy másik bejegyzés szerint az 519. szám alatti Lenkovics Károly téglásnak és Hegymeghy Zsuzsannának született Károly, István nevű gyermeke. Bejegyzés: „1902. évi 84548. sz. belügy, min. engedélylyel vezetékneMihalikJ., 1908. 154. Kerekes Gy., 1908. 14. Galgóczy K., 1855. 220. Lenkovics Károly, a XIX. század közepétől dolgozott, a római katolikus plébánia anyakönyveiben is cserepesként megjelölt mester az őt személyesen is ismerő öreg fazekasok visszaemlékezése szerint tetőfedő cserepeket készített. Budai József apja volt. 20. 21. 22. 23. 429