A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

HOFFMANN Tamás: A parasztházak fűtése (Előzmények, technikai megoldások. – Európai vázlat)

73. kép. Szoba módos parasztházban. Klausen, Dél-Tirol. Bozen. Stadtmuseum. Közli: Kühnel, H., Alltag im Spatmittelalter. Graz, 1986. 259. díszítésű vasajtókat erősítettek; a XV-XVI. századi példányokból ma is sok látható a múzeumokban. Annak következtében, hogy a kályhát reprezentációs kelléknek és nem célszerű berendezésnek tekintették sokhelyütt, a neve sajátos jelentésváltozásokon ment keresztül. A kályhát latinul pensilisnek mondták, de azokon a vidékeken, ahol a kályhát nem tekintették fontos berendezésnek, a kifejezés egészen más jelentést kapott. Például fríz területektől egészen Norvégiáig és Svédországig a kőkéményű tűzhelyet nevezték így, Schleswig-Holsteinben pedig (a fent leírt okok miatt) ez lett a fogadószoba neve. Ezzel szemben Mecklenburgban a gabonáskamrát nevezték így, aminek az oka az volt, hogy ezt a helyiséget is a ház végében, a konyha fűtött fala mögött rekesztették el, akár a hálókamrákat vagy magát a szobát. De akárhogyan is nevezték, a kályha és a szoba mindenütt döntő fordulatot jelentett a parasztházak építésében. Noha nem lakták mindenütt a szobát, a kontinens leginkább urbanizált sávjában a középkor alkonyán a falvakban is tudtak már olyan házakat építeni, ahol nem terjengett a füst, a tűz mellett ülőket nem sütötte többé a láng melege, miközben a másik oldaluk fázott. A kályha és a szoba egyenletes hőmérsékletet biztosított. Ezzel ugyan nem éltek mindenütt, de a szobát azért megépítették, mert a reprezentáció vágya fontosabb volt számukra, mint a kényelem. Mindazonáltal az új építkezésmód csökkentette a távolságot az arisztokraták, a polgárok, illetve a parasztok között. A távolság nagyon lassan fogyott, bár a falusi otthonok komfortja a középkor végi Európa leleménye, gyakorlatilag mégis csak az ipari forradalom előtti évtizedekben vált divattá. Pedig a technikai lehetőségek már jó ideje adva voltak. 400