A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)
HOFFMANN Tamás: A parasztházak fűtése (Előzmények, technikai megoldások. – Európai vázlat)
volt, ha az épület egyik oldalát istállónak használták, míg a másik részén a konyha és a szoba osztozott. A szoba tulajdonképpen egy 4x4 méteres, deszkával lefedett térség volt, mert a háznak egyébként nem volt padlástere, sőt az is valószínű, hogy a konyhát nem választották el fallal a konyha és a szoba mellett húzódó közlekedőtértől (ide lépett be az udvarról az érkező, a ház hosszanti oldalán vágott ajtón át), aminthogy a folyosót (Flur) sem választották el az istállótól. Vannak olyan épületek, ahol válaszfalakat is építettek. Van olyan épület is, amelynek konyhája és kamrája mellett van az istálló; az állatok természetes párája melegítette a kamrában alvó parasztokat. A szoba építése a Duna-medencében, a cseh és morva tájakon a XV-XVI. század tájékán lett falun szokásos. A kályhával fűthető szoba jól szellőztethető. A 'sóba' a stuba származéka nyelvileg. Még nincs eldöntve, vajon a németből ment át a kifejezés a szláv nyelvekbe, vagy közvetlen úton vették át. A finnbe a svéden át közvetítették. A szoba kialakításának szokása (eltekintve Közép-Európától) aránylag későn vált divattá a kontinensen. A Német-síkságon csak a XVI-XVII. században vált szükséges részévé az újonnan épített házaknak, ekkoriban az építkezés új hulláma minden tekintetben átalakította a régi otthonokat. A konyha mögött választottak le egy szobát, amit a konyhában égő tűz füstfogójául szolgáló kő vagy téglafallal határoltak és melegítettek. Az egykorú forrásokból ítélve nem laktak állandóan a szobában, nem tartozott mindennapi életükhöz. Fogadószoba volt, a családi élet pedig a konyhában zajlott és a fűtetlen kamrákat választották továbbra is hálóhelyül. Ezt másutt is így tapasztaljuk, a középkor végi szokás ugyanis a német nyelvterületen át hódítota meg Európa határos tartományát. A kályhával fűtött konyha neve például a francia, a burgund és a vallon nyelvjárásokban (poele, pele, pole) a latin pensilis szóra vezethető vissza, s a kifejezés a középkori latinban a lábakon álló kályhát jelentette. Mikor divatba jöttek ezek a berendezések, Északkelet-Franciaországban a XVI. századi kastélyokban és a városi polgárházakban fajanszkályhákat állítottak, amint írták az egykori iratokban: poeles a la mode allemande. Az Atlanti-Európa enyhe klímája volt a legfőbb akadálya annak, hogy a tökéletesebb kályhákat felállítsák, kiváltsák a hőenergiát rosszul értékesíthető nyílt tűzhelyeket és szabad kéményeket. Anglia és Észak-Franciaország falusi házaiban csak a XVII. században lett divat a kályha állítása, jószerével az idő tájt, amikor a falusi házak 10. kép. Konyhai tűzhely; az üst a földön. Felettük füstfogó. Udvari kártyajátéklapok, ábráin foglalkozások képmásával. Franciaországban használt, öt színezett lap. Fametszet. Délnémet munka, 1455 körül. Bécs, Kunsthistorisches Museum. Kühnel, H.: Alltag im Spatmittelalter, Graz, 1986. 196. 398