A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

HOFFMANN Tamás: A parasztházak fűtése (Előzmények, technikai megoldások. – Európai vázlat)

3. kép. Kenyérsütő kemencék közterületen. Kisbodak, Győr-Sopron m. - EAF6641. Timkó Imre felvétele a területeken a fürdőkultúra sehol sem hódította meg a falvakat. Egyidejűleg a szauna típusú fürdő az Alpokban, másrészt a nyugati szlávok által lakott területeken feledésbe merült, a vidék higiéniája vesztett korábban szokásos értékeiből. Paradox helyzet, amiben bizonnyal az építészet és a lakáskultúra átalakulásának, tulajdonképpen az életszínvonal emelkedésének lehetett döntő szerepe. Hogy mennyire a lakáskultúrával és a fűtésmóddal, illetve a klímával függött össze a fürdőzés szokása, azt jól példázza Grönland és Izland viking telepeseinek régészeti hagyatéka. Az I. évezred végén bevándorló hajósok ugyanis, jóllehet ismerték a fürdőket, nem ápolták tovább a fürdőzés hagyományait. Ezzel szemben valamennyien ragaszkodtak a szárítókemencékhez és ezeket fűtötték is egészen a modern időkig. A szauna típusú fürdő (másfelől a szárítóberendezés) ezek szerint sehol sem volt kő- vagy téglaépítményben; az épület fakonstrukció, sőt az ukrán tájakon földbe vájt putri. Ezekből a felfűtött kemencékből sehol sem tudták fürdés közben elvezetni a füstöt. A rómaiak viszont megoldották ezt a problémát, mivel padlófűtésük volt. A földművesek találmányának hátránya nyilvánvalóan az, hogy a kemencét fel kell fűteni, aztán a fürdőházat kiszellőztetni, s csak ezután (az átforrósodott kemence mellett ülve) lehetett tisztálkodni. A szárítókemencék épületeihez szintén nem használtak sem követ, sem téglát. Ezek mind faházak voltak, de volt köztük veremépítmény is. Hasonlítottak azokhoz a putrikhoz, amelyekben Közép-Európában az I. évezredben és néhol még a középkorban is szövőszék állt, minthogy a lakóház tere szűknek bizonyult. A lakótér ekkor még 384