A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

GADÓCZINÉ FEKETE Éva: Egy elmaradott terület felzárkózásának történeti földrajzi lehetőségei

A helyi sajátosságokat figyelmen kívül hagyó, uniformizáló gazdaságirányítás a terület mezőgazdasági termékszerkezetének megváltoztatását lehetetlenné tette. A legelő- és rétterületek, az állatállomány, az erdőterületek növekedésében, a takarmánynövények termesztésének előretörésében jelentkező kezdeti racionalizálás után is a 70-es években még mindig a növénytermesztés s azon belül is a gabona termesztése volt a domináns. A központosított hatalom működése során a közigazgatás különböző szintű intézményei, mint a hatalom jelenlétének érzékeltetését, akaratának végrehajtását szolgáló szereplők a területi fejlődésben is nagy fontossággal bírtak. Az elosztási rendszer sajátosságaiból adódóan a járási, megyei székhelyek környezetüknél lényegesen jobban fejlődtek. Az 1950-es közigazgatási reform után Szikszó, a korábbi megyeszékhely rangját elvesztette. A volt gönci járás településeinek jó része pedig már korábban Zemplén megye részéhez csatoltatott, így Gönc sem bírt most már közigazgatási szerepkört. 1962-től pedig Szikszó és Abaújszántó is megszűnt járási székhely lenni, mivel az abaújszántói járás nagy részéből (Abaújszántó, Baskó, Sima és később Abaújkér kivételével), valamint az encsi járás egészéből és Onga kivételével a szikszói járásból létrejött az encsi járás (8. kép). Az encsi járásból alakult ki - az említett Abaújkér és a Miskolc körzetéhez sorolt Szikszó átsorolásával - 1984-ben a vizsgált encsi városkörzet, amely a megyében a legtöbb települést tömöríti, a legnagyobb területen. Encs kizárólagos közigazgatási központtá válása fejlődését nagyban segítette, ugyanakkor Szikszó és Gönc korábbi hagyományait visszafejlesztette, a szerepkörök csökkenése ott látható megtorpanást, sőt bizonyos vonatkozásokban hanyatlást eredményezett. A gazdaságossággal, hatékonysággal, korszerűséggel megideologizált körzetesítések, a tanácsi székhelyeknek 68-ról 35-re, az általános iskolák számának 91-ről 83-ra, a tsz-ek számának 77-ről 41-re való 1961-70 közötti csökkenése

85 az aprófalvak részben már a múlt században kiépült funkcióinak lerombolását, az ellátóképesség gyengülését, valamint a helyi társadalmak motorját jelentő, településszervező erővel bíró értelmiségi réteg elvesztését eredményezték. A helyi érdekek megfogalmazódását s főként érvényesítését lehetetlenné tevő társadalmi berendezkedés a helyi társadalmak cselekvőképességét megbénította, a paternalizmussal párosodva a települések „önvédelmi törekvéseit" visszaszorította. c) A településtervezésben - az említett cél- és eszközrendszer mellett - utópisztikus jegyek is érvényesültek. így az általános egyenlőség eszméje szülte a falu és a város közötti különbségek megszüntetésére való törekvéseket. Ezek egyrészt a már említett „faluszisztematizáláshoz" nyújtottak ideológiai alapot, másrészt pl. a falusi családok gazdálkodását figyelmen kívül hagyó, így gyakran a funkció elsorvadását is elősegítő „városias" családi házak tömeges elterjesztéséhez járultak hozzá. A valós szükségletek kielégítése helyett idealisztikus tervszámokkal mért szükségleteket kívántak kielégíteni. A lakóházakra vonatkozó példán kívül érvényes ez az oktatási, a szociális és a kulturális intézményhálózat tervezésére is. Ez utóbbinak szép példája az a művelődésiház-építési kampány, mely során a falvak tömegében sikerült a tényleges igényeknek nem megfelelő, a „népboldogító" központi akarathoz igazodó tartalommal megtöltendő - ma jórészt üresen álló művelődési házakat létrehozni. Az urbanizációs folyamatból törvényszerűen következő és a társadalomszerveződési modell sajátosságaiból adódó fenti - korántsem teljeskörüen bemutatott — hatások a 60-as évek végére a számottevő abszolút fejlődés ellenére is a terület gazdasági és infrastrukturális szféráinak indokolatlanul erős elmaradásához vezettek. Ez utóbbi az áttelepülési lehetőségek növekedésével is ösztönzött, minden korábbit felülmúló elvándorlási folyamattal is összefüggött. A népességnövekedés üteme különösen 1960-65 85. B.-A.-Z. megye Statisztikai Évkönyve, 1961., 1970. 368