A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

RÉVÉSZ László: Készenléti íjtartó tegezek a magyar honfoglalás kori sírokban

között (1. kép). A később készenléti íjtartó tegezként rekonstruált veretsor alsó végénél, részben azt fedve feküdt a nyíltartó tegez, melynek fedelét és függesztő szíjait szintén változatos formájú veretek és szegecsek ékesítik. Nehezítette a leletek értelmezését az is, hogy az eddig ismert vezéri sírok (Tarcal, Rakamaz, Geszteréd, Bodrogszerdahely, Eperjeske 2. és 3. sír)

3 szinte kivétel nélkül földmunkák során kerültek elő, azokról így semmiféle dokumentáció nem készülhetett. Egyedül a zempléni sír látott napvilágot régészeti ásatás során,

4 a mai kívánalmaknak megfelelő sírrajzok azonban arról sem készültek. A karosi 11/52. sír feltárása során a fentiek miatt fokozott figyelemmel kellett eljárnunk. A temetkezésről 1:1 arányú rajzot készítettünk, a leleteket rétegenként szedtük fel, s minden munkafázist részletfotókkal dokumentáltunk (2. kép). Ezek segítségével vált lehetségessé az egyes leletcsoportok szétválasztása. Munkánkat megkönynyítette, hogy az íjtartó tegez veretei alatt nagyrészt összefüggő bőrfelületet figyelhettünk meg, így valószínűsíteni tudtuk három nagyobb veretcsoportjának összetartozását. Egyértelműen eldönthető volt, hogy a bal felkar melletti veretsorhoz illeszkedik egy függesztő veret, melyből jól látható bőr függesztőszíj csatlakozott az övhöz az elhunyt derekának bal oldalánál (2-3. kép).

5 Miután ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy olyan, 50-60 cm hosszú tárgyról van szó, mely az övről baloldalt csüngött le, a lehetséges megoldásokat leszűkíthettük a derékszíjra akasztott fegyverekre, eszközökre. Ebből a sorból leszámíthattuk a szablyát, a lejjebb előkerült nyíltartó tegezt, s a tarsolyt is (a tarsolylemez jobboldalt feküdt, alatta megtaláltuk a Csiholó acélt s-a kovát is). Megoldásként maradt az íjtartó tegez, mely a korabeli ábrázolásokon mindig az öv bal oldalán látható. Honfoglalás kori sírjainkból azonban - László Gy. nagyszerű rekonstrukciója révén - mindeddig csak egy egészen másfajta íj tegezt ismerhettünk meg.

6 Ez egy puha, bőrből varrott, felső végén néha csontlemezekkel lezárt tartó volt, mely a nyugalmi helyzetben lévő íjat zárta magába. Ilyen típusú íj tegezt a tárgyalt veretek nem ékesíthettek: E tárgy felső veretsorának mérhető szélessége 13 cm volt. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a bőr összehúzódása folytán (egyes veretek az élükön álltak) némileg deformálódott (az 1,4 cm széles veretek egymás mellé helyezve 14 cm szélességet adnak), s ezt még növeli a szegecsek elhelyezéséhez szükséges felület is, kb. 20-23 cm széles szájnyílással kell számolnunk. Ilyen méret csakis egy olyan készenléti íjtartó tegez esetében képzelhető el, melyben az íjat felajzott állapotban tartották. Mint az alábbiakban látni fogjuk, mind a VIII-X. századi régészeti leletek, mind a korabeli ábrázolások egyértelműen bizonyítják e fegyver előbb említett változatának használatát. A karosi 11/52. sírban előkerült készenléti íjtartó tegezt tehát a következőképpen rekonstruálhatjuk (4. kép 1): Szájnyílása-mint láttuk-20-23 cm széles lehetett. Felső harmadát, közvetlenül a szájnyílás alatt olyan veretek ékesítik, melyek felső tagja téglalap alakú (méretei: 1,4x1,0 cm), s felületét csúcsukkal egymás felé fordult háromszögek törik át. A hajdani ötvös a veretek hátlapjára aranyozott bronzlemezeket illesztett, melyek így az áttört részek csillogó hátterét alkotják. A téglalap alakú ezüstveretekkel egybe öntötték azok sima, díszítetlen kerek alsó tagját. E veretek három sorban helyezkednek el: A felső kettőben egymás mellett 10-10 db, a harmadik sor közepén 3. Tarcal: Jósa A., 1895. 75-76. Rakamaz: Dienesl., 1986. 35-36. kép. Geszteréd: KissL., 1938. Bodrogszerdahely: Erdélyi

I., 1961. 17-18., 1.1. Eperjeske: KissL., 1920-22. 42-55. 4. Budinsky-Kricka, V.-Fettich, N., 1973. 5. A 3. képünkön látható kisszíj vég és a hozzá tartozó veretsor az öv tényleges kapcsolószíjához tartoztak. 6. László Gy., 1955. 111-122. 32