A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: Adalékok Abaúj vármegye 18. század végi vásáraihoz és az Abaúj megyei lakosság vásározási szokásaihoz

panásokkal is - állandóan tart. Nemcsak főkapitányi székhely, nemcsak vármegyeközpont, hanem országrészek és országok egymás közötti árucseréjének központja is. 1806-tól püspökségi székhely is. Fényes Elek szavaival „egy a legszebb, legrégibb, s legműveltebb királyi városaink közül". Összeköttetése volt Debrecennel, Pesttel, Miskolccal, Eperjessel, de még Ungvárral, Munkáccsal, Beregszásszal, Szatmárnémetivel is. A szabolcsi dohány, a hegyaljai bor, a hortobágyi, jászkunsági szarvasmarha éppúgy „elvándorolt" vásáraira, mint Gömör, Szepes, Sáros megyék bánya- és manufaktúraterméke, a Bükk hegység, a Mátraalja sertései éppúgy gazdát cseréltek itt, mint az alföldi vármegyék búza- és rozsfeleslege. Népessége 1846-ban 13 034 lélek volt, akik között 4738 találtatott szlováknak, 2904 magyarnak, 2592 németnek, 729 zsidónak, 113 ruszinnak, 100 cigánynak. Mindezen népek mellett lakta még a várost 2838 részint belföldi, részint külföldi „idegen". A lakosság zöme római katolikus volt, miután az ellenreformáció megtörte a kálvinista hit egyeduralmát Kassán, és a kassai prédikátornak Debrecen nyújtott menedéket. 1846-ban a reformátusok száma mindössze 898 volt, az evangélikusoké 1039, az izraelitáké 729, a görög katolikusoké 113. A többi lakos katolikus volt. A lakosságnak csak elenyésző hányada foglalkozott földműveléssel, többen szőlőműveléssel. Feltűnően nagy volt a kézművesek, a kereskedők száma, és az 1820-as évektől jelentős manufaktúrák alakultak Kassán. A város iparosodottságára jellemző, hogy 1720-ban már 30 mesterséget űztek, s a mesterségek száma 1828-ra 86-ra emelkedett. Eperjessy Géza 1828-ból 4386 adófizetőt vett számba Kassán, és ezek közül 450 volt kézműves. Volt itt ekkor már cukrász, kolbászkészítő, mészáros 23, mézeskalácsos 7, molnár, pék 13, serfőző, szappanfőző 8, aranyműves 5, bádogos 4, boglárkészítő, gépész, harangöntő, késgyártó, kovács 4, köszörűs, lakatos 13, műszerész, ónműves, órás 6, puskaműves, reszelővágó, rézműves, sárgarézműves, üstgyártó, csizmadia 59, irhakészítő 6, kesztyűs, nyereggyártó 5, szíjgyártó 10, szűcs 8, tímár 11, varga 29, aranyhímző, gombkötő 9, kelmefestő 7, kalapos 10, kötélgyártó, paszományos, pokróckészítő, posztógyártó 5, posztónyíró, szabó 9, magyar szabó 26, német szabó 24, szűrszabó, takács 9, zsinórkészítő, asztalos 17, ács 4, cserepező, esztergályos 4, kádár 13, kerékgyártó, kőműves 5, szobafestő 9, üveges 5, borbély 3, seborvos 2, fazekas 10, fésűs, kárpitos, kefekötő, könyvkötő 6, nyomdász, orgonakészítő, papírgyártó, parókakészítő, rostakészítő, színező, szobrász és még jó néhány meg nem nevezett mesterséget űző családfő. Kassát mégsem kézműipara, majd kibontakozó manufaktúra-ipara tette gazdaságilag naggyá, sokkal inkább kereskedelme. Igaz, hogy Kassa „az északkeleti országrész legjelentősebb ipari . . . centruma" is volt, de iparánál is jelentősebb kereskedelme. 1828-ban 33 családfő vallotta magát kalmárnak, és 244 családfő „tőzsérnek". Mellettük még több száz ember élt kereskedelemből. A város gazdagságára jellemző, hogy földesúri jogot gyakorolt 2 mezőváros és 18 falu fölött. Magának is kiváló rétjei, termékeny szántóföldjei voltak. Jelentőségét mégis Bácskai és Nagy hangsúlyozza legtalálóbban: „Kassa köztudottan a Magyarország és Lengyelország közti, valamint az Erdély-Debrecen-Hegyalja és Pest közötti kereskedelem igen fontos csomópontja is volt."

6 Az elmondottak együttesen járultak hozzá, hogy Abaúj vármegye falvainak lakói, ha vásárra, fölösleg eladására, szükségletük beszerzésére gondoltak, elsőként Kassa jutott eszükbe, s ha már rágondoltak, befogott szekerük rúdját, felnyergelt lovuk fejét, gyalogos útjuk irányát leginkább Kassa felé fordították. Bácskai és Nagy véleménye szerint „Abaúj megyében a falvak egy része napi szükségleteinek beszerzését Alsó-Me6. Fényes £., 1851.; Bácskai-Nagy i. m.; Eperjessy G., 1988.; GyimesiS., 1975. 197