A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

BENCSIK János: A tokaji szőlőhegyek művelése, a szőlős ingatlan becsértéke a 18. század közepétől

A továbbiakban fogadjuk el tehát a dézsmás szőlők összterületének az 5515 (vagy 5500) kapást. Ehhez kell arányítanunk most már a ténylegesen dézsmát adó területet, a 978 kapást. Ez mindössze 17,73 (vagy 17,78)%-a annak a területnek, amit dézsmás szőlőként tartottak számon. Miért nem szerepelt nagyobb hányada? Miért maradt ki az összeírásból a terület négyötöde? Arra vonatkozóan is van egy összeírásunk, hogy egyetlen esztendőben (mégpedig 1766-ban) mennyi volt a megtermelt, és a dézsmabor mennyisége a ténylegesen dézsmát adó területen.

35 termelt kivett must aszúszőlő must aszúszőlő köböl icce köböl icce köböl icce köböl icce 3539 6 24 21 505 10 3 7 Kísérletképpen négy személyt kiválasztottam a „regesta"-ból, s összevetettem az ott, illetve az 1765-ös területi adatokkal. A következő eredményre jutottam: Almási Lukács területe 5 kapa, termett 14 köböl must, dézsma volt 2 köböl. Asztalos János 9 kapáról szüretelt 35 köbölt, dézsmája 5 köböl volt. Báró Andrássy Károly(?) dézsmás szőlője 30 kapa, termett 84 köböl must, kiadott 12 köböl dézsmát. Dési András 7 kapás szőlőjén 14 köböl mustot szüretelt, dézsmája 2 köböl. Ha hihetünk a korabeli adatoknak, akkor általában 1 kapás szőlőn 2-3, sőt néha 4 köböl must is megvolt. Ez egyebek mellett a szőlő kondíciója, az ültetvény állapotának függvénye lehetett. A szőlőművelés nehéz munkájáról, terhes voltáról az 1772-ben vallomást tevő tokaji zsellérek is igen panaszkodtak, noha általános vélemény szerint a Kopasz-hegy löszös talajjal fedett szőlőhegyei könnyebben művelhetők, mint a köves, nyiroktalajok Mádon, Erdőbényén vagy Hegyalja más településeinek határában. Bár a gyakran meredek hegyoldalak több fáradságot, erősebb munkát követeltek, különösen akkor, ha terhet cipeltek föl vagy lefelé munkájuk közepette. Utalhatunk a trágyahordásra, a karó és venyige cipelésére, de a szüreti puttonozásra is. Nem szólva az olyan vállalkozásra, amikor a zápor által lehordott iszapot „telepítették", háton hordták vissza a pusztított, kimosott szőlőtőkékhez. A szőlőhegyeken folyó gazdálkodás alapja csak az emberi munka lehetett. A szőlővel telepített hegyoldalak, de még a hegylábak szántása is ismeretlen lehetett a táj művelési gyakorlatában. A talaj munkák, a növényápolás minden fázisában az emberi - többnyire férfi - erőre kellett számítaniuk. Az állati igaerőnek csak a közelítésben volt szerepe. Nemegyszer szekérrel megközelíthetetlenek lévén a hegyoldalak, a gyalogmunkát kellett igénybe venniük. Ha arra gondolunk, hogy korszakunkban pusztán Tokaj határában elterült szőlők 8-9 ezer kapásra rúgtak, akkor egyértelmű lehet számunkra, hogy miért vonzotta e táj a megélhetést keresőket tömegestől messze falvakból is.

36 A legnehezebb munkák idején 8-10 ezer ember is nyüzsöghetett a szőlővel borított Kopasz oldalaiban. Mindjárt tegyük is hozzá azt az általános igazságot, hogy aki a 35. ZmL. Conscriptio IV. 10. Decimatorok állították össze. 36. Páll L, Szabolcs megye és a hegyaljai mezővárosok kapcsolata a 18-19. században. BencsikViga (szerk.): A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza. Miskolc. 1988. Takács Péter: A dadái járás parasztjainak vallomásai 1772. Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár közleményei. Nyíregyháza, 1987. 162