A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

JURECSKÓ László: Ösztöndíjazás vagy „beleegyezéses száműzetés”? (Fülep Lajos itáliai tartózkodásának okai)

Fülep első levelét itáliai tartózkodása hetedik hónapjában írja a művészeti ügyosztály vezetőjének. A kiváltó oka az, hogy Lippich gondoskodott újabb ösztöndíja részletének folyósításáról. Ez a levél azért igen fontos, mert belőle kiderül, hogy Fülep Lippich rábeszélésére választotta Itáliát tartózkodási helyéül, amelyhez ekkor már nagyon ragaszkodott. Párizsra, az első álmok városára ekkor már nem is gondolt, azaz a gyökeres szemléletbeni változás már ekkor végbement a kritikusnál. Ennek oka elsősorban az, hogy Fülep biztosítva látta a lehetőséget arra, hogy egy komoly tudományos munkát készíthessen el. Mint leveléből kiderül, ezt elsősorban Lippich tanácsának és jóakaratú szavainak köszönheti, aki néhány pillanatra kézben tartotta hajója kormányának rúdját és ezzel csodát művelt. A hálás Fülep szavai úgy tűnik szívből jövőek. Ez a levél is bizonyítja, hogy a tanácsos, akinek ekkor a magyar kultúra és művészet átalakítására határozott, elméletileg jól megalapozott nézetei és elképzelései voltak, nagy hatást gyakorolt a többé-kevésbé lekötelezett Fülepre. Ekkor a fiatal művészetkritikus szavai alapján úgy tűnt, hogy a tanácsos hívéül szegődik, azonban ez a látszólagos egyetértés hamarosan megbomlott. Elsősorban a magyar kultúráról vallott eltérő nézeteik miatt. Először ezt a kérdést vizsgálom meg leveleik alapján. A kultúráról felfogásában és annak megközelítésében alapvetően különböző két nézet egy pillanatra úgy tűnt, hogy találkozik. Fülepnek erről a dologról - mint első naplórészlete is bizonyítja - vallott nézeteit erősen áthatotta a pesszimizmus. Igazán a versenynélküliség, a társtalanság, a mérce hiánya szomorította el a fiatal kritikust. Lippich, viszont nagyon pozitív elképzelésekkel rendelkezett erről a kultúráról és annak jövőjéről. Elsősorban kitartó munkája, elméletileg megalapozott nézetei és főleg a hatalomban betöltött pozíciója által járhatónak látta a magyar kultúra megújításához vezető utat. Ezt elsősorban az általa pártolt magyaros szecesszió, a magyaros stíl megvalósult eredményeire alapozta. Gondoljunk az iparművészet által elért hazai, de külföldi sikerekre, a gödöllői művésztelep megerősödésére, vagy az építészek fiatal nemzedéke ekkor induló tevékenységére is, amelyek számára azt bizonyították, hogy talán sikerül megvalósítania legnagyobb célját, a magyar nép művészetére támaszkodó, csak magyarokra jellemző stílus kialakítását. Ehhez az egyik legfontosabb adalékokkal szolgáló Malonyay kötetek első darabja is ekkor jelent meg. A tanácsos méltán érezhette, hogy az általa újnak és specifikusnak tartott magyar kultúra létrehozására tett erőfeszítéseivel nem áll egyedül, sok támogatóra, harcostársra számíthat. Ehhez akarta megnyerni a fiatal Fülepet is, aki itáliai tartózkodása elején hajlott is kicsit erre. Azonban ő nem egy bizonyos magyaros, nem a nacionalizmusban gyökerező kultúrának, hanem a magyar kultúrának a modern viszonyokhoz alkalmazkodó felvirágoztatását tűzte ki maga elé célként. Leveleiben mikor támogatás kapásáról, vagy kéréséről ír egyéni szempontjait, egyéniségét mindig háttérbe szorítja és erre a kultúrára, a modern magyar kultúrára hivatkozik. Második levelében, mikor pálfordulásáról ír, a következőképpen fejti eztki:,,. . . tudom, hogy ebben az örömben a személynek semmi szerepe sincs, egy magasabb, egy rajtam túlszárnyaló öröm az, inkább bizalom; amely a magyar kultúrának szól - s csak mint a kultúráért cselekedni akaró valakinek, nekem is." Fülep kicsit belelkesülve a kultúra két legnagyobb fanatikusának levelezőtársát és magát tartja. Lippich azt vallja, hogy megismeréseik között vannak közös pontok, gondolataik frappánsan összecsengnek. Teljes mértékben Fülep ezt nem osztja, de szerinte mégis közös pont mindkettőjükben, hogy ezért a magyar kultúráért harcolnak. Fülep legfontosabb törekvése, amellyel Lippich segítségét is meg akarja hálálni, az, „. . . hogy minél különb szántóvetője váljék belőlem ennek a kultúrának." Büszke arra, hogy törekvései ilyen jeles emberével találkoznak és kéri Lippichet, hogy legutóbb írt cikkét küldje el neki.

13 13. K. Lippich E., 1908/b. 97-120. 84