A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

RÉVÉSZ László: Líra alakú csatok a Kárpát-medencében

váz bal bokacsontja felett az egyik, a lókoponya felett, a sír jobb oldali falához támasztva a másik kengyel. A ló koponyája alatt találtuk meg a hevedercsatot, s orrának jobb oldalán került elő a bronzból készült 3,1 cm hosszú, 2,4 cm széles líra alakú csat (1. ábra 2.; 3. ábra). A sírban talált mellékletek fekvése alapján egyértelműnek tűnik, hogy a kis bronz csat a lószerszámhoz tartozott. Az marad csupán a kérdés, hogy a kengyelszíjakhoz erősítették-e, avagy a fék pofaszíjaihoz, s ez utóbbi esetben milyen szerepet tölthetett be. A temetéskor a mellékletek elhelyezésének a menete azok fekvése alapján jól rekonstruálható. Először az elhunytat fektették a sírba, az övére csatolt bőrtarsollyal, tegezzel. Ezt követően helyezték mellé felajzott, csontmerevítős íj át — a felső íjvégcsontok a jobb könyök felett voltak, az alsók pedig a lókoponya alatt -, majd a temetési szertartás során megfojtott

37 és megnyúzott hátasát, pontosabban annak bőrét a lábszárcsontokkal és koponyával. Erre helyezték a nyerget a kengyelekkel és a hevedercsattal. A zablát kivették a ló szájából, és az elhunyt térdei közé tették. A csaton 1,5 cm széles szíjat lehetett átfűzni - pontosan ugyanilyen széles a kengyel fülnyílása is.

38 Gondolhatnánk tehát arra, hogy a kengyelszíjhoz tartozott, s annak hosszát szabályozták vele. Megfontolandó azonban, hogy csak egy ilyen csat került elő, s a honfoglalás kori leletanyagban csak kevés nyomát találjuk ilyen szerepkört betöltő tárgyaknak.

39 Dienes István a lófelszerelésről írott nagy jelentőségű dolgozatában

40 részletesen foglalkozott a zabla rögzítésmódjával. Külön kiemelte, hogy „honfoglalóink lószerszámának helyreállításánál tisztázatlan maradt a zabla bekapcsolásának módja, mivel a sírokban a zabla körül, a fék pofaszíjainak helyén csatot sehol nem találunk."

41 Elképzelése szerint aligha valószínű, hogy a honfoglaló magyarok olyan kantárt használtak volna, amelybe a zabla be volt varrva, hiszen ez esetben legeltetés során a teljes féket le kellett volna venni a ló fejéről. Különösen harci események során ez nagy hátrányt jelentett volna a zabla gyors ki- és bekapcsolásánál.

42 Dienes István a szarvasi honfoglalás kori temető 2. sírjában talált zablapecek és néprajzi analógiák nyomán gondolt arra, hogy a pecek nem a zabla tartozéka, hanem a fék pofaszíjának egyik végéhez varrták. A zabla - és a kantár - tehát ez esetben nem volt levehető, a zabla egyik karikáját a visszahajtott szíjjal hozzávarrhatták a fékhez, feltehetően a jobb oldalon. Bal oldalon pedig a pofaszíjba illesztett pecket közvetlenül a csikózabla karikájába akasztották.

43 Legeltetéskor így pillanatok alatt ki tudták kapcsolni a zablát, elég volt kivenni a pecket, majd a ló álla alatt visszacsatolni azt. 37. László Gy., 1944. 450-468. 38. Itt természetesen a tárgyalt sírból előkerült kengyelről van szó, de nagyjából hasonló más kengyelek fülnyílásának szélessége is. 39. Dienes I., 1966. 221-230. Lektori véleményében Fodor I. a kengyelszíjhoz tartozónak vélte a csatot. Úgy gondolom azonban, hogy e vékony kis csatocska túlságosan gyenge lett volna ahhoz, hogy a kengyelben támaszkodó, esetenként felálló, forgolódó ember súlyát megtart40. Dienes I., 1966.221-225. 41. Dienes L, 1966. 221. 42. Dienes L, 1966. 221. 43. Dienes L, 1966.223. 519