A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)
B.HELLEBRANDT Magdolna: A csobaji kelta sír és régészeti kapcsolatai
/. kép. Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Csobaj viszont kétoldalt. A fül alatt folytatódik a minta az edény hasán, két oldalt jövő csigavonallal, melyek nem szimmetrikusak, a felület itt is pontozott és sima, üres mezőkből áll. E fül két oldalán van a 4. kép 5. 6. négyszög, melyeket szintén az „X" által osztott mezők pontozott és üresen hagyott variációi töltik ki. A másik fül díszítése a 4. kép 7. és 10., 11. kép 2. illusztrációkon figyelhető meg. Itt látjuk, hogy a kosfejen levő rombusz alatti mintát is négyszögletes keretbe szánták, ez alatt szintén négyszögletes keretben, mely függőlegesen kettéosztott, oldalt egy-egy nagy üres háromszög két kisebbre bontja a felületet, melyek beböködött díszítésűek. Ez alatt vízszintes vonal által határolt négyszög szintén függőlegesen két sávra oszlik, s a két téglalapot fentről kiindulva balról jobbra két-két háromszögre osztotta az egykori rajzoló. Innen lefelé az egész felület függőlegesen kettéosztott, túl is ment a vonalon, s négyszer ismétlődik a téglalapok variációja, de már nem négyszögletes keretben, ugyanis a jobb és bal oldali téglalapok nem egyformák. Először végigkarcolták az egyik oldalt függőlegesen, azután a másikat. Ez a fülön levő minta is folytatódik az edény hasán, szintén két csigavonallal, melyek pontozottak, s a két vonal találkozásánál egy pontozással kitöltött csepp van. Ehhez a fülhöz tartozik a 4. kép 3. 4.. melyeket szintén háromszögek és üres felületek borítanak, de rendezetlenül. A 4. kép 4. esetében a középen levő nagyjábói „X" motívum alatt-fclett és kétoldalt két-két háromszög alakult, tulajdonképpen az „X" mindegyik szárából kettő-kettő ágazik, de nem szabályos. A kosfejen a csavart szarv mélyített vonalakkal szemléltetett (9. kép), s a fül két oldalán, a vastagságnál sűrűn rovátkolt, de ez se egyforma, a 4. kép 2. mindkét oldalt, a 4. kép 7. viszont csak jobb oldalt balról jobbra felfelé, a 4. kép 7. és 11. képen látható bal oldalt jobbról balra lefelé vonalazott. A korongolt edény anyaga finoman iszapolt, felülete simított. Sz. átm. 25 cm. F. átm. 11 cm, M: 21,5 cm. 6. Urna (5. kép 7.): nyakán és vállán borda erősíti, ez alatt, és a has legszélesebb része között helyenként két-három mélyített vonal látható. Alja profilált, omphalosos, körgyűrűs. Sz. átm. 22 cm. F. átm. 9,2 cm M: 34,8 cm omph. átm. 4,5 cm. 7. Urna (6. kép 10.): nyakán éles borda látható, válla kiugrik, hasa erősen profilált, alja homorú. Sz. átm. 18 cm. F. átm. 9 cm M: 33,5 cm. 8. Urna (5. kép 8. 7. kép 2.): nyaka tölcsérszerűen szűkül, vállán árok húzódik, hasán hat csík van, de nem szabályosak, pl. a harmadik nem megy körbe. Alja homorú. Sz. átm. 21,8 cm. F. átm. 10.3 cm M: 40 cm. 9. Erősen korrodált ívelő vas lemeztöredékek: H: 1,6 cm 3,1 cm. 10. Urna (6. kép 11. és 12. kép): kis pereme alatt hosszú nyak megy a hasig, majd ívelten halad az edényfal aljáig. A has legszéle440