A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)
S.KOÓS Judit: Ritka bronzkori kardísz a Herman Ottó Múzeumban
ban a Vatya-temetőkben már mind ritkábban fordulnak elő. A korszak bronzdepóiban már egyre kevésbé jelentős szerepet játszanak. Az ercsi leletben még nagy számban megtalálhatók, de a következő időszakból ilyen bronz ékítmények már nem ismertek. 29 Az ercsi depólelet a Kisapostagi kultúrához köthető, mely egyidejű területünkön a Hatvani kultúrával. Ez a tény nagyjából egészében behatárolja azt az időszakot, amikor a tárgyalt díszítési forma divatban lehetett. Ezzel el is érkeztünk vizsgálódásunk legkényesebb részéhez, nevezetesen az ismeretlen lelőhelyű bronz karperecünk időrendi meghatározásához. Mint mondottuk, egyetlen hazai korai bronzkori kultúrába sem sorolható be biztonsággal. Eredményesnek látszott azonban a szerkezeti, díszítésbeli és a készülési technikára vonatkozó párhuzamok kutatása annyiban, hogy meghatározhattuk a kört, amelynek ez az ékszer a sajátja. Nevezetesen az Aunjetitzi kultúrát, melynek kelet-németországi, csehországi és nyugat-lengyelországi csoportjaiban találtuk meg legnagyobb számban a kardíszeket. Típusaik szerint zárt és nyitott végződésűek, melyekből minket inkább ez utóbbiak érdekeltek. Jóval több ilyen darabra bukkantunk, mint zártra, azonban nagyszámú leletanyagban sem fordult elő ugyanolyan, mint a mi példányunk. Ebből a tényből közel sem szeretnénk messzemenő következtetést levonni, hisz az eddigiekben vélhetően sikerült bizonyítanunk, hogy mennyi, részleteiben hasonló kardísz található. Az, hogy a három fő jellemvonás-bordázott, nyitott, visszapödrött-együttes alkalmazása csak itt fordul elő, lehet egy sajátos ízlésvilág megnyilatkozása is. Konkrétan arra gondolunk, hogy ez a szerkezeti megoldás, a visszapödrés nem ismeretlen a bronzkor fémművességében. Megfigyelhettük ezt az ún. „boroticei típusú" kardíszeknél is, amelyek kétségkívül idősebbek az öntött, bordázott típusoknál. 30 Hazai példákat is hoztunk erre a megoldásra, a kora bronzkori Kisapostagi kultúra területéről. Zárójelben jegyezzük meg, hogy éppen az előbbiek kapcsán vetődött fel bennünk a gondolat, miszerint elképzelhető-e egy aunjetitzi előképekre visszanyúló, de helyi sajátosságokat felhasználó, hordozó ötvösmunka elkészítése? Természetesen mindaddig, amíg erre konkrét bizonyítékunk nincsen, fentieket csak munkahipotézisként kezelhetjük. Az Aunjetitzi kultúra északi vidékeiről kereskedelmi úton juthatott területünkre ez a bronz karperec is, amint azt Bóna I. a borsodgeszti leletek publikálása során bizonyította. 31 Mellékletek és egyéb biztos támpontok híján nem tudhatjuk biztosan, hogy melyik kultúra vette ezek után birtokába, csak feltételezzük, hogy a hatvani. Ezt támasztja alá az az időhatár, amelyen belül a különböző kutatók a tárgyalt típusú kardíszeket elhelyezik. W. Bohm a Montelius-féle kronológia le periódusába, Bóna I. az i. e. 1550-1450 közötti évszázadra keltezi e tárgyakat. 32 /. Machnik és V. Moucha az Aunjetitzi kultúra V., klasszikus fázisába (i. e. 1660-1500) teszik általános elterjedésüket. 33 Mozsolics A. kronológiai rendszerének BHIa időszakára datálja ezeket. 34 Leletünket meglehetősen tág keretek közé kell illeszteni az ismertetett okok miatt, így véleményünket a következőkben összegezhetjük: az ismeretlen lelőhelyű, öntött, bordázott díszű, visszapödrött végű bronz karperec kereskedelmi úton kerülhetett Észak-Magyarországra, feltehetően a hatvani művelődés területére, a kora bronzkor végén, a Reinecke-féle periódus A 2 időszakában, i. e. 1500 körül. E leletcsoport tovább29. Mozsolics A., 1967.94., 121. 30. Erről részletesebben ld. 27. jegyzet. 31. Bóna L, 1958. 42. Úgy érezzük, szükségtelen az általa összegyűjtött bizonyítékokat újból felsorolni. 32. Bohm i. m. 23.; Bóna /., 1958. 42. 33. Machnik, J. 1977. 182.; Moucha, V. 1963. 46. 34. Mozsolics A., 1967. 121-123. 28* 435
