A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

CIFKA Péter: Egy emlékszobor a reformkorban

kasza van. A hercegnő 1809-ben rendelte meg egész alakos ülőszobrát Canovánál. Gipszmodellje 1813-ra elkészült. Elisa fesztelenül, mégis méltósággal ül trónszékén, sudár hátával éppen csak érinti a támlát. Fejét - vessük össze ezt a mozdulatot az ókori Vénusz-képekkel! -élénken jobbra veti. A külvilágnak él, kíváncsi és tetszeni akar. Bal könyökével könnyedén trónszékének karfájára támaszkodik és - vessünk ismét egy pillantást a Vénusz-képekre! - alsó karját fölemelve kezét kissé negédes mozdulattal válla felé fordítja. Vagyis eltűnt a hadisten, eltűnt a mellet dédelgető keze - ezzel eltűnt a nyilvánvalóan erotikus tartalom - de szinte változatlanul megmaradt Elisa-Vénusz kezének tartása. A beavatatlanok könnyed-kecses mozdulatnak látták, a beavatottak elértették a bele rejtett bókot: a hercegnő oly szép, mint a szerelem istennője. A márványszobor 1816-ra készült el, csakhogy akkor már nem volt, aki kifizesse. A hercegnő bátyja megbukott, őt pedig elűzték Toszkána trónjáról. Canova úgy segített magán, hogy a márványszobor arcáról lefaragta a személyes jegyeket és mint eszményi arcú Polyhymnia múzsát eladta a szobrot Bianchetti grófnak, aki 1817-ben Bécsbe küldte azt nászajándékul I. Ferenc császár negyedik esküvőjére. Ferenczy Canova római műtermében a gipszmodellt biztosan látta, de valószínűleg ismerte a bécsi márványpéldát is. A motívumvándorlás harmadik állomása az ő Kölcsey szobra lett. Tudott dolog: ha Ferenczy „plánum adás"-ról beszélt, mindig egy már megvalósult, a közvélemény által szentesített szobornak az adott feladathoz való adaptálására gondolt. így tett most is Canova művével. Mindenekelőtt elhagyta a láb alól a kecseske zsámolyt, így a költőpolitikus alakjának összhatása súlyosabb, férfias lett. Egyszerűbbre formálta a széket is, elhagyta karfáit, aminek következtében a kar immár nem támaszkodott semmire, hanem egyértelműen gesztussá, méghozzá komoly, érvelő gesztussá változott. Abba a kézbe, amely mind az ókori, mind a canovai változaton tétlenül nyugszik az ölben, irattekercset adott, amihez talán Poseidoppos

21 antik komédiaszerzőnek ismeretlen mestertől származó, Rómában látott szobráról vett példát. A kéz- és lábtartásokat nagy vonalakban érintetlenül hagyta, csak éppen tükörképszerűen megfordította, amit Canovánál a bal kéz és a bal láb tesz, azt itt a jobb kéz, jobb láb teszi, és viszont. Több segéddel dolgozott, így a megformálás minősége némileg egyenetlen. Olyan remekbe faragott részletek mellett, amilyenek például a lábfejek, akadnak olyan merevek és darabosak, mint például az antik ruha redői a mellkas fölött. Kurkász szem bizonyára jó néhány hibát fölfedezhet rajta, sőt talán azt is megállapíthatja: nem hű képe Kölcsey testi mivoltának. Szellemének erkölcsi és emberi nagyságának azonban aligha akad hívebb tolmácsolója. Komoly, egyszerű, méltóságos. Ami pedig a motívumátvételeket illeti: mi sem volna helytelenebb ironikus mosolynál. A művészettörténet úgy görgeti a motívumokat, mint a nagy folyók sodra a köveket: hol ezt épít belőlük, hol azt, hol meg amazt. 21. Soós Gyula: Néhány hellenisztikus előkép Ferenczy István szoborkompozícióihoz. Művészettörténeti Értesítő, 1959. VIII. 1. 69. 41