A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: Adalékok a 18. századi zempléni vásárok és a vásározó zempléni lakosok történetéhez

vevőkre a céhes mesterek termékei, itt, az ilyen sokadalmakon cseréltek gazdát a háziipari termékek; ezekre a sokadalmakra hajtották fel nemesek, úrbéresek és úri szolgálónépek a fölösnek vélt, vagy kényszerűségből értékesítendő állataikat, mezőgazdasági termékfölöslegüket, eladásra felkínálandó nyersanyagaikat. A vásárok mellett természetesen bizonyos termékféleségek - főleg háziipari termékek (vászon, faszén, mész, faragványok, háziszőttesek, kerámiák), mint ahogyan a természettől zsákmányolt javak (gyümölcs, gomba, hal, csík, teknősbéka stb.)-forgalmában, fogyasztókhoz való eljuttatásában jelentős szerepet, egyre fokozódó mértékű szerepet vállalt magára a házaló- és vándorkereskedelem is.

3 Az általános törvényszerűségek megismétlése, esetleges bővítése helyett azonban mi ezúttal egy szűkebb térségre koncentrálunk. Zemplén megye vásárait és a megye lakosságának vásározási szokásait, illetve vásári vonzáskörzeteit kíséreljük meg feltárni a 18. század utolsó harmadából. Azt vizsgáljuk, hogy az úrbéres lakosság körében milyen vonzáskörzeteket alakítottak ki azok a mezővárosok, amelyek Zemplén megyében vásártartási joggal rendelkeztek; feltételezve, hogy a települések nem úrbéres lakói is ezeket az utakat rótták gyalogosan, szekérrel, lóháton, avagy éppen robotban szállított termékeikkel. Részben az értékesítendő felesleg, részben a létezéshez, gazdálkodáshoz szükséges szerszámok, kézműipari cikkek beszerzésének kényszere is lehetősége a legkülönbözőbb természetföldrajzi sajátosságokkal „megáldott vagy megvert" régiók lakóit kapcsolta így össze, utalta egymásra, évszázados történelmi hagyományokat és kapcsolatrendszereket kristályosítva valósággá a történelmi idő méhében. A vásártartó zempléni mezővárosok vonzáskörzetei mellett megvizsgáljuk azt is, hogy a történeti Zemplén megye lakossága milyen megyén kívüli vásárokat látogatott; hol, milyen terméket kínált eladásra, és honnan, mit szerezhetett be saját szükségére. Mielőtt azonban rátérnénk a vásározó helyek és vásározási szokások, az egyes vásárok vonzáskörzetének a felmérésére, szólnunk kell még azokról a táji, regionális viszonyokról, amelyek kényszerűen egymásra utaltak sok-sok települést Zemplén megyében. Ezek között is külön kell hangsúlyoznunk az árutermelésbe már évszázadok óta bekapcsolódott Hegyalját, mely régió nemcsak külföldi és hazai fogyasztók számára kínált különleges boraival tűnik ki, hanem pénzbőségével, rendszeres munkaerő-szükségletével, a mezővárosok egymáshoz való közelségével, ezek lakosságának viszonylagosan magas számával, a lakosság élelem, ruházati cikk, kézműipari nyersanyag, szerszám és egyéb szükségleteivel. A történeti Zemplén vármegye egyébként is az egyik leghosszabb és legérdekesebb alakú, legváltozatosabb táji tagolású megyéje volt a történeti Magyarországnak. A galíciai határszéltől, a Csertész község felett Lengyelországba „átengedő" Virava-hágótól mintegy 160 kilométer hosszúságban, a Tisza és Bodrog, a Tisza és Sajó találkozásig nyúlott le, olyan karakterisztikusan elkülönülő mikrorégiókat foglalva magába, mint a Hegyalja, a Bodrogköz, a Ciróka-völgy, a Hegyköz, a Szerencsi-dombság, a Harangod síksága, a Hernád-völgy egy része, a Kraszna-hát, a Laborc-völgy, az Ondava-völgy, az Ublya-völgy, a Vihorlát, a Beszkidek vagy Sztropkó-Szinnai hegycsoport, hogy csak a tájföldrajzi jellemzők miatt egymástól gazdaságilag, termelési feltételekben és jellemzőkben nagyon elkülönülő karakterisztikusabb tájegységeket említsük meg. A sokszínű természetföldrajzi viszonyoknak változatos gazdálkodási formák feleltek meg. A táji adottságok a legtarkább háziipari tevékenységet tették lehetővé és 3. Horváth M. 1840. 185-196. Sem terünk, sem lehetőségünk sincs most arra. hogy a vásárokkai foglalkozó néprajzi szakirodalmat, vagy annak csak a legszínvonalasabb könyvészeti anyagát felsoroljuk. Célunk csupán adalékok szolgáltatása egy témakörhöz, egy történelmi forrástípus ilyen szempontú elemzésével. Bácskai V.-Nagy L. 1984. munkája egyébként is tartalmazza a vonatkozó irodalom könyvészeti adatait. 360