A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

MOGYORÓSI Sándor: Az északkelet-magyarországi Werwolf-hiedelem interetnikus vonatkozásai

törzsek Balkánon történő letelepedését követően meghonosodott az újgörögben is, ahol vámpír értelemben használják. A görög nyelvterület egyes vidékein a Werwolf megjelölésére callicantzaro, callicantzari megjelölést alkalmaznak.

5 Hasonlóan szláv átvétel az aromun és a román varcolac terminus. A román nyelvben ezen kívül a Werwolfot priculigi szóval is jelölik. A magyar nyelvben ez a hiedelemalak szakállas farkas,-csordásfarkas, küldött farkas, farkaskoldus terminus alatt bukkan föl, Kalotaszeg vidékén, valamint a bukovinai székelyeknél pedig a prikulics megjelölés használatos. Az ókori emlékeink közül elsőként Herodotos neurokról tett feljegyzését említhetjük, mely szerint ezen nép tagjai évente egy alkalommal pár napra farkassá változnak.

6 A görög mitológia Zeus Lykaios kultusza kapcsán ismerte az ember farkassá változását. Az ókori tudósítások szerint az emberáldozatot bemutató arkadiai papok tíz évig farkasalakban éltek.

7 A római lupercusok minden esztendő február havában a nyájaik körül farkasbőrbe bújva bajelhárító és termékenységvarázsló rítusokat végeztek el.

s Az arab írók közül Avicenna és Ebn Sinna betegségként írják le az ember farkassá változását.

9 A szláv írásos emlékek a XII. századtól tudósítanak a népi hitvilág farkasemberéről.

10 A nyugati szlávok hagyományában a keleti szlávok hitvilágához képest a Werwolffal kapcsolatos elképzelések erőteljesebben keveredtek a vámpírizmussal. A délszláv nyelvekben a vlkodlak, vrkolak terminust már a középkor folyamán vámpírszerű hiedelemalak megjelölésére használták." ,Az Észak-Európa, valamint a német nyelvterület Werwolf-alakja részben a germán mitológia Berserker hagyományára vezethető vissza. '

2 Nyugat-Európában különösen a német nyelvterületen kapcsolódik a Werwolf-alakjához gazdag hagyomány, mely számos vonásban párhuzamba állítható a nyugati szláv, valamint az észak-európai hiedelmekkel. A francia hagyomány Werwolfja számunkra elsősorban a középkori íykanthropia perek iratai alapján ismert. A periratok alapján kibontakozó kép egyrészt antik gyökerekre, valamint a boszorkánysággal összefüggő képzetekre utal. A középkor folyamán Magyarországot sem kerülte el a Werwolf-perek divatja, amely a XVI-XVII. század fordulóján Franciaországban tombol. A Werwolfokat azzal vádolják, hogy farkasként fiatal lányokat, asszonyokat, gyerekeket esznek meg. Szelídebb változatokban kutyákat, esetleg háziállatokat marcangolnak szét. A vádlottak a tudományukat, vagy az átváltozáshoz használt rekvizitumot többnyire a Sátántól kapják. Sokukról azt állítják a jegyzőkönyvek, hogy emberhússal táplálkoznak.

13 A Werwolf-perek vádlottairól általában azt bizonygatják, hogy véres szájjal, vagy véres ruhában találták őket a szétmarcangolt holttestek mellett. Ugyancsak általános terhelő bizonyítéknak tekintették a frissen szerzett sebesülést. A szemtanúk ilyen esetben rendszerint arról számolnak be, hogy az illető vádlott farkas alakban szerezte a bizonyító erejű sérülést, mint például a végtagcsonkulást, a vágott vagy szúrt sebet, amelyet előző nap egy vadász, vagy a nyáját védelmező pásztor ejtett egy farkason, 5. Senn, H. 1982. 209. 6. Geréb, J. 1893. 75. Herodotos IV. 105. 7. Leubuscher, R. 1850. 1-3. Hertz, W. 1862. 35. 8. Brückner, A. 1924. 91. Hertz, W. 1862. 43^4. 9. Leubuscher, R. 1850. 3-4. 10. Niederle, L. 1924. 43-45. 11. Djordjevic, T. R. 1953. 150. Senn, H. 1982. 208. 12. Hertz, W., 1862. 57. Odstedt, E. 1943. 224. 13. Hertz, W. 1862. 97-99. 286