A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

KUNT Ernő: Vizuális kultúra és vizuális művészetek (Vizuális antropológiai jegyzetek 1.)

magában foglalja a később művészetekké önállósodó minőségeket, s nem rendelkezik az íráshoz hasonló - kifejezetten fogalmi, tudatos feldolgozást igénylő, s a vizualitást mintegy csak felhasználó -jelrendszerrel, még teljes esztétikai telítettségében valósítja és őrzi meg vizuális kultúráját. A kultúrák fejlődésének megfelelően a vizuális nyelv egyre differenciáltabb jelkészletet használ, illetve halmoz fel, sőt egyes területei specializálódnak. Ezek közül az esztétikai igény kielégítésére szolgálnak a vizuális művészetek. 7. A vizuális kultúrán belüli differencializálódás, a vizuális művészetek önállósodása vizsgálatakor a kultúrantropológiai megközelítés során szükséges hangsúlyozni, hogy azok a művészinek nevezett minőségek, melyeket a természeti népeknél és a parasztságnál megállapítunk, csak a vizsgáló európai kultúra esztétikai értékrendjéhez viszonyítva értékesek. A vizsgált kultúrákban ezek így általában nem tudatosodnak. Mint megállapítottuk, minden kultúrának rendszerbe kell foglalnia az emberi ismereteket, s azokat térben és időben tagjai számára minél hatékonyabb módon átadni, megőrzését biztosítani. E cél érdekében az írással nem, vagy csak korlátozott mértékben rendelkező kultúrákban minden érzékszervre, de különösen a szemre ható, változatos s igen gyakran megismételhető formában fogalmazták meg a közösség hagyományosan felhalmozott létfontosságú tudását. A társadalomban térben (horizontálisan) és időben (vertikálisan) ható rendszert a lehető leghatékonyabb formában, s a legmemorizálhatóbb, legkönnyebben bevéshető, elsajátítható és megőrizhető formában igyekeztek kivitelezni. Következőleg minden kultúra törekedett arra, hogy olyan jeleket alakítson ki, amelyek a teljes befogadóra hatnak: nemcsak az értelem számára, de - az egyén által kevéssé ellenőrizhető - érzelmekre is. Ennek az elvnek a fontosságára Claude Levi-Strauss hívta fel a figyelmet:

6 annál zavartalanabbul működik egy (kulturális) rendszer, minél kevésbé tudatosodik. Az ilyen tendenciájú jelképzés eredményeit megfigyelve állapíthatjuk meg, hogy már a legkorábbi kultúrák is felismerték az ember esztétikai érzékenységét, az esztétikum ösztönös emberi szükséglet mivoltát. Ezt az igényt a különböző kultúrák egyformán alapvetőnek tekintették, éppúgy, mint a létés fajfenntartás közvetlenül felismerhető szükségleteit. Mindegyik a maga sajátos módján törekedett annak kiíilégítésére. Ebben a vonatkozásban állapíthatjuk meg, hogy valamennyi kultúra azonos értékű, tiszteletre méltó humán kísérlet. Ezek az esztétikai igényű rendszerek a társadalmak sorában a kultúra építményének meg nem különböztetett részét képezték. Szorosan összefonódtak, integrálódtak a természettel való kapcsolattartással, az ökológiai tudással, a termelési móddal, a társadalmi szerkezettel, világképpel, az uralkodó ideológiákkal. Áthatották tehát a kultúra egészét, s annak funkcionális részét képezték. A népesség növekedése, a társadalmon belüli egyenlőtlenségek fejlődése, s ezzel a természetes emberi igények kifejeződésének és kielégítésének aránytalanná válása, a növekvő elemi szükségletek kielégítésére kialakuló specializálódás bizonyos társadalmi fejlődési szinten kedvezett az esztétikai dimenziót kielégítő jelrendszerek önállósodásának, lehetővé tette az azt művelő specialisták megélhetését, s ezzel megnyitotta az utat azon szelekciós tendencia számára, melynek során egyesek a kultúra esztétikai érvényű reprezentációjára, az ezt szolgáló jelrendszerek fejlesztésére, ápolására, szabályozására vállalkozhattak. Másik ez irányú aktivitása fokozatosan korlátozódott, ők egyre inkább befogadókká váltak. A megelőző kulturális rendszerekhez képest - melyekben annak tagjai sokoldalú, egyaránt aktív és passzív viszonyban voltak az esztétikai minőségek alakításával, s eközben egyéni adottságaikat meglehetősen kiegyensúlyozottan vették igénybe - a magasabb fejlettségi fokon arányeltolódás állt be, s megindult az átrendeződési folya6. Lévi-Strauss, CL, 1975. 1977. 278