A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)
OROSZ György: Egy XV. századi ikon üzenete a ma emberének
jának színe nagyon halvány, szinte átlátszó. Világoskék khitont és halvány rózsaszínű köpenyt visel, barna és kékeszöld beütésekkel. A Szentháromság második személyénél, a Fiúnál a Hiszekegy szövege a legtovább időzik, hiszen a legtöbbet róla tudunk, mert a Biblia szerint megtestesült, látni engedte magát. A középső angyal ezért szemben van velünk, a legteljesebben mutatja magát. Ruhájának színe tiszta és határozott. Öltözéke a megtestesült Fiú attribútuma: bíborvörös khiton és sötétkék köpeny. Ez fejezi ki Krisztus két természetét, aki egyszerre Isten és ember. A kék jelképezi a mennyet, az istenséget, tehát a Fiú a mennyei térség színébe öltözött. A bíborszín a bizánci színszimbolika szerint a felkent uralkodó, az erő és a hatalom jelképe. A középső angyal vállát aranyos omofórion díszíti, utalva ezzel „Krisztus papságá"-ra, azaz közvetítő szerepére az Atyaisten és az emberek között. A középső angyal mögött egy fa emelkedik, gyökerei a földbe kapaszkodnak, ágai az ég felé nyúlnak. Nem annyira Mamré tölgyfája ez, hanem a kereszt fája, ami Krisztus által az örökkévalóság, az élet fájává válik. A Szentlélekről szólva a Hiszekegy ismét szűkszavúvá válik, hiszen keveset tudunk róla, tevékenysége mindig titokban folyik és misztikus, ezért az ikonon az angyal ismét csak háromnegyedrészt fordul felénk. Köpenyének alapszíne a zöld, ami az ereje teljében levő ifjúságot, az életnedvet fejezi ki. A Szentlélek azon tulajdonságaira utal, amelyek mindent növekedésben, létezésben tartanak, megújítanak és új életre keltenek. A három angyal köre befejeződik, s egyben kinyílik az asztalra helyezett kehely felé. Az áldozati asztalon levő kehely eucharisztikus szimbólum. Benne annak a borjúnak a feje látható, amellyel Ábrahám megvendégelte az angyalokat. Az egyház értelmezésében a borjú az újszövetségi áldozat prototípusa. Isten saját Fiát, az Isten Bárányát adta oda az emberek üdvözítéséért. Ebből következik, hogy az ószövetségi borjú az újszövetségi kenyéráldozat előábrázolása. Az eucharisztikus Kenyér = Krisztus Teste: „Vegyétek, egyétek, ez az én Testem, mely érettetek megtöretik a bűnök bocsánatára". Az ikonon két angyal ki nem mondott, de általunk elképzelt beszélgetése folyik. Az Atya a Fiúhoz fordul és rámutat az engesztelő áldozat szükségességére. Ez azt jelenti, hogy az Atya leküldi Fiát a szenvedés és halál földi missziójának teljesítésére, abból a célból, hogy megmentse az embereket az örök haláltól. A Fiú egyetért az Atyával és beleegyezőleg válaszol. Az asztal világos színén jól kivehető a harmadik angyal keze, de ő nem áldja meg a kelyhet és nem vesz részt a beszélgetésben. A Szentlélek mint „Vigasztaló" van jelen, az ő ihletésére megy végbe a szeretetáldozat, ő a soha meg nem haló kezdet, az eljövendő feltámadás szimbóluma. Az áldásadási gesztus a régi Görögországban szónoki gesztus volt. A hellenisztikus művészetben azt jelentette, hogy a gesztikulálok így beszélgetnek egymással. Ez az egyezményes jel átmegy Bizánc művészetébe, onnan pedig az oroszba is. Rubljov a középső angyalra, valamint az eucharisztikus kehelyre, amely az ábrázolás eszmei középpontja, külön is fel akarta hívni a néző figyelmét, ezért a kelyhet és a rá mutató kezet az ikon középpontjától kissé lent, jobbra helyezte el, a középső angyal fejét pedig a kompozíció függőleges tengelyétől kissé balra festette meg. A többalakos kompozícióban az ellentétes gesztus túllép az egyén testén. Az a funkciója, hogy egyesítsen néhány személyt egy teljes egésszé. így pl. a középső angyal gesztusa összekötő láncszem a két szélső angyal és közte. Teste jobbra, feje pedig balra hajlik. A két oldalra hajló alak felépítésének alapjául a spirálforma szolgál, s mint kompozíciós tengely sikeresen foglalja egységbe mindhárom személyt. A Szentháromságot ábrázolva, mely egylényegű és oszthatatlan, nincs se kezdete, se vége, végtelen és örök, Rubljov a kompozíció meghatározó jegyének a könnyű, légies mozdulatot választotta. Az angyalok testtartása, sokjelentésű gesztusaik, meghajlásuk olyan benyomást keltenek, mintha itt valamilyen polifon hangzás lenne. A különböző regiszterű dallamok egy melódiává olvadnak össze. A lassan hullámzó ritmus 151