A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

IRINA KIZLASZOVA: A régi orosz művészet kutatásának történetéhez

nesz elsőként az ikonográfikus módszer kialakulásának szakaszait mutatta ki, jellemezvén megteremtőjének tudományos tevékenységét. Lazarev munkája néhány évtizedre meghatározta a tudomány viszonyát Kondakovhoz. A tudósnak az orosz tudományban elfoglalt helyét értékelte F. I. Uszpenszkij cikke, melyben a régi tradíciót követve a szerző megjegyezte a művészi alkotások stilisztikai sajátosságainak Kondakov által történő leírásának tényét. Kondakov életének utolsó éveiben Prágában kialakult körülötte a fiatal kutatók egy csoportja, mely halála után is folytatta a közös munkát. Kondakov emlékének tiszteletére a csoport neve Kondakov-szeminárium lett, és neki szentelték a csoport által kiadott első és ötödik kötetet. Nem keveset tettek a tudós utolsó munkáinak publikációja érdekében sem. Az első kötetben (1926) található G. V. Vernadszkij által írott tanulmány Kondakovról, a tudós tudományos életének egyik legteljesebb leírása és egy sor hiteles megfigyelést is tartalmaz. Kondakov tevékenységének fő periódusait kijelölve a szerző meghatározza vizsgálatának főbb irányait. N. M. Beljajev írta, hogy Kondakov ikonográfikus módszerének lényege abban áll, hogy lehetővé teszi az ikonok tartalmának alapos tanulmányozását, nem szűkítve le a kört csupán azokra az emlékekre, melyek művészi értékekkel rendelkeznek. 19£8-ban Ajnalov nevezetes tanulmányt publikált mesteréről, melyet Kondakov kivételes tudományos önállóságának tézisével kezdett. Ez nem akadályozta Ajnalovot abban, hogy részletesen leírja ezt a tematikai folytonosságot, mely Buszlajev és Kondakov munkái között fellelhető. Hangsúlyozta, hogy Kondakov kutatói eszköztárának kialakulásában fontos szakasszá vált az antik kultúráról a középkori kultúra vizsgálatára való átmenet; a tudós különös éleslátása finomságot és mélységet adott a stíluselemzéseknek. De a legfontosabb munkásságában az, hogy „az nem csupán a művek klasszifikációját foglalta magába, hanem az idők változásában feltárta a kultúra, az eszmék mindennapi vonatkozásait is. Az irodalommal, a társadalmi élettel és a vallással való kapcsolat képezték munkáinak alapját, s ily módon az össznépi eszmék és érdekek a művészi emlékek szférájában kerültek tanulmányozásra." G. V. Zsidkov könyvében (1928) érdekes megjegyzések találhatók Kondakov, mint azon tudós tudományos örökségéről, aki a művészi formát kutatta. Munkája példa arra, hogy az ikonon rögzített néhány írásjegy alapján hogyan lehet magának a műnek a lényegéhez jutni. Ily módon a 20-as évek második fele fontos állomássá vált Kondakov tudományos örökségének és vizsgálati módszerének tanulmányozásában. A téma megközelítése nemcsak összetettebbé, hanem objektívebbé is vált. Ezzel együtt végérvényesen kirajzolódtak az egyik alapvető kérdés - az ikonográfikus módszernek a szerepe a művészi kifejezési eszközök tanulmányozása során - körüli ellentétes nézetek. V. N. Lazarev 1944-ben elhangzott előadásában röviden kitért az ikonográfikus módszernek az orosz művészettörténetben betöltött szerepére. Később a kutató visszatért erre a kérdésre: „az ikonográfiái iskola, ezen belül is elsősorban ennek legkiemelkedőbb képviselője, Kondakov, értékes örökséggel gazdagította az orosz festészet történetét. Megtanított bennünket arra, hogy eligazodjunk az ikonok tartalmi változásaiban és ezzel megkönnyítette az ikonok eszmevilágában való tájékozódásunkat." Kondakov munkásságának kiemelkedő jelentőségéről írt 1947-ben I. I. Joffe, hangsúlyozván, hogy miközben Kondakov újító módon tekintett a bizánci művészi örökségre, mint az általános művészettörténet fontos szakaszára, megingatta a népek egymást követő felvirágzásáról és elvirágzásáról szóló koncepciót, amire az egész, őt megelőző általános művészettörténet épült. A 60-as években a Kondakov munkássága iránti figyelem kis mértékű emelkedése figyelhető meg. 137