A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

IRINA KIZLASZOVA: A régi orosz művészet kutatásának történetéhez

az új körülmények között való fejlődési folyamatát. A történész a tudós munkáinak kü­lönös értékét rendkívüli esztétikai érzékenységében látta, abban, ahogy az elemzés induktív-történeti elviségét az anyag elméleti-esztétikai átgondolásával egyesíti, vala­mint a vizsgált kulturális jelenségek széles körű áttekintésében a tudomány határainak egyidejű figyelembevétele mellett. Hosszú időn át (csaknem a 60-as évekig) egyetlen munka sem jelent meg Buszlajev­ről, mint művészettörténészről, mint ahogy mellőzték azok a történettudományi átte­kintések is, melyek megelőzték az egyes kutatásokat. így csupán futó megemlékezések­kel találkozhatunk Buszlajev kutatói módszereit és örökségét illetően. A 20-as években Kondakov és Sz. A. Zsebelev írtak arról, hogy Buszlajev írásai­ban milyen sajátos szerepet foglal el az ikonográfia tanulmányozása. Kondakovhoz ha­sonlóan, mestere is az ikonográfiában látta az óorosz művészeti örökség elsődleges tar­talmát. Ezzel együtt Kondakov hangsúlyozta annak az új esztétikai megközelítésnek a szerepét is, melyet Buszlajev a középkori művészet elemzése során alkalmazott. V. Szo­kol szerint Buszlajev az orosz nép kultúrájának egészét vizsgálta, érintette az ősi művé­szetnek mind az ikonografikus, mind a formai-esztétikai oldalát, kijelölve ezáltal a vizs­gálatoknak valamennyi útját. Ezzel együtt Szokolov szerint Buszlajev fő gondolata az orosz ikonok nem művészeti jellegéről szól. Kondakovról írt munkáiban V. N. Lazarev és D. V. Ajnalov kitértek a tanítványnak a mester munkásságától való tematikai függő­ségére. V. N. Lazarev és D. V. Ajnalov hangsúlyozták a két tudós munkásságának kul­túrtörténeti orientációját is. G. V. Zsidkov megemlítette, hogy Buszlajev kutatói mód­szere még nem került kellő értékelésre. A 30-as években és részben a 40-es években mind ritkábban találkozunk a Buszla­jev tudományos örökségére vonatkozó megfigyelésekkel, az esetek többségében ezek a sajtóban megjelent kritikai megjegyzések. Ezt tükrözi A. I. Nyekraszov könyve is. De a különböző természetű negatív megjegyzések között ez olyan érzékeny megfigyelé­seket is tartalmaz, melyek a szerzőnek Buszlajev esztétikai öröksége iránti tiszteletéről vallanak. Megjegyezte, hogy a tudóshoz közel állt a forma és a tartalom megbonthatat­lan egységének gondolata, és kutatói módszerét ikonografikusnak nevezte (bár ez a fo­galom feltáratlan maradt nála). Ugyanehhez a történettudományi irányzathoz tartozik B. Mihajlovszkij és B. Purisev munkájának egy fejezete, mely 1941-ben jelent meg. A szerzők nem láttak semmiféle értéket Buszlajev összehasonlító-történeti módszeré­ben és történelmietlennek bélyegezték azt. A háború utáni években megkezdődött a múlt több hazai tudósának átértékelése. De a Buszlajev, mint művészettörténész iránti érdeklődés csak fokozatosan alakult ki, s ez időtől kezdve főképp filológusok írnak róla. 1947-ben V. N. Lazarev jellemezte Buszlajevneka művészetről való tudomány fej­lődésében játszott szerepét: „Széles látókörűsége, gondolati mélysége, a művészi befo­gadás érzékenysége alapján Buszlajev jelentősen meghaladja tanítványait és köve­tőit . . ." „ikonografus", a szó szűkebb értelmében Buszlajev sohasem volt. Buszlajev­nek szentelte disszertációjának egy hosszabb fejezetét A. I. Zotov. Következtetései ma már több mint vitathatóak. Csak 1961-ben jelent meg N. V. Ajnatov cikke - az utóbbi idők legjelentősebb munkája a bennünket érdeklő témában. A cikk műfaja esszé. Ez lehetővé tette, hogy vi­szonylagos teljességgel és érdekesen tárja fel Buszlajev tudományos örökségének főbb sajátosságait, a részletes elemzést elkerülve. A szerzőnek sikerült gyönyörűen rámutat­nia a tudós-enciklopédista tudományos örökségének kiegyensúlyozottságára, miköz­ben a fő figyelmet a „Buszlajev - a művészettörténész" témának szentelte. M. V. Alpa­tov áttekintete Buszlajevnek a művészetre vonatkozó általános nézeteit, elemezte el­méleti állításait, melyek közvetlen viszonyban álltak kutatói módszerével. Ez utóbbit szintetikusként, összehasonlító-történetiként és ikonografikusként jellemezte. E há­132

Next

/
Thumbnails
Contents