A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

EGRI Mária: Gácsi Mihály (1926-1987)

10. kép. A nagy zenegép, 197H (linó 500x350 mm) építmény árkádos-tornyos felső terében vonulnak körbe attribútumaikkal kezükben az apostolfigurák. Hirdetik az Igét, a Jót, az Igazat. Az építmény fadongái között fent és lent különböző instrumentumok, orgonasípok, harangok, kürtök, dobok és cintányérok. Lant és maszk jelzi a spektákulumot, a játékot, a dans macabre kellékeit. De fent a homokórát, a halálharang kötelét a nyilvánvaló jelképi értelmű Csontváz tartja. Gácsi életében ez az évtized komoly változásokat hoz. 1974-ben elhagyja Szolnokot, ahol 1956 óta él. Két évet tölt Hódmezővásárhelyen, ahol képtelen megszokni. Műtermes lakás, jó kiállítási lehetőségek, kitűnő művészek fogadják. Mégis; talán az előző évtizedekből magával hozott, felgyűlt sérelmek, fájdalmak miatt, talán az idegen környezet, a merevebb viselkedési formák, a tanyavilágból átöröklött és őrzött vásárhelyi távolságok, testi-lelki distanciák miatt nem tud gyökeret ereszteni. Mikor Palicz József festőművész, volt szolnoki kollégája Zalaegerszegre hívja, Gácsi azonnal beleegyezik. Pedig igen termékeny volt életében a vásárhelyi két esztendő. A második Dózsa-sorozat után éppen itt folytatja nagyméretű linóleummetszeteit, s itt készül 119