A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - HANKÓCZI Gyula: Aerofon népi hangszerek Borsod megyében

ható az első, lóbélhúrból három ágba font gyűrű, egyszeresen rácsavarva és megkötve; a következő gyűrűzés 21 cm-nyire látható, ugyancsak három ágba font lóbélhúrból, de kétszeres rácsavarással; ettől 48 cm-nyi távolságban van az utolsó, harmadik gyűrűzés, mely teljesen megfelel a másodiknak. A három gyűrű nemcsak rögzíti a kürtöt, hanem díszíti is. A »csutora« bodzafából faragott és vájt 11 cm hosszú, cső alakú síp, melynek a megfúvás irányába eső, vastagabbik része lecsapott fülű kutyafej alakra van faragva. Belső kivájása tölcsérszerű. A síp vékonyabbik vége úgy illik bele a kürtbe, íiogy kenderkóccal kell becsavarni, ezáltal a megfúváskor a levegő kiszűrődése meg van akadályozva. Kb. 2 cm-nyire tolható a kürtbe."

18 Ugyanilyen típusú, lóbéllel bevont a Matyó Múzeum fakürtje is, s csak néhány apróbb eltérés van az előbbi példányhoz képest. Ez utóbbi kürt fúvókája a trombita fúvókájára emlékeztet, fából faragott. A kürt teste határozottan öblösödik, rövidebb is az előbbinél és két egyes, illetve két páros gyűrűfonat fogja össze oldalait. A fakürt készítéséről - egyes részleteiben - homlokegyenest ellenkező információkkal találkozunk. Lajos Árpád úgy tudja, hogy az ilyen kürtök fáját már növekedésük során figyelemmel kell kísérni és úgy irányítani fejlődésüket, hogy oldalhajtás nélkül nőjenek. A megfelelő méret elérése után lehetett kivágni őket. Ezzel szemben Martos Ferenc lakonikusan azt írja: „A nyírfát lopták hozzá az erdőről."

19 A kürtnek való fát kérgétől meg kellett fosztani, kettéfűrészelni, belsejét vájókéssel kivájni, majd szilvafa, fenyőfa „csipájával", gyantával összeragasztani és száradás közben a fa héjából font gúzzsal vagy dróttal összekötözni. Ha a fa és a ragasztó megszáradt, a gúzst el lehetett távolítani, a kürt csövét nyers lóbéllel bevonni és a fonatokat rátenni. A lóbél bevonat több szempontból is praktikus volt. Megvédte a kürtöt az időjárás viszontagságaitól, elzárta az esetleges rések között kiáramló levegő útját, ezenkívül viszonylag könnyen cserélhető volt, ha megsérült. A lóbeles kürt alighanem azzal a halhatatlan előnnyel is rendelkezett a többi, bevonatlan felületű vagy fakéreg borítású fakürthöz képest, hogy velük szemben, ezt nem kellett vízben áztatni, réseinek elzár ása céljából.

20 Az utolsó mezőkövesdi bőrdudás „Vékony bácsi . . . emlékszik azokra a fakürtökre . . . ő is fújt rajta. A dallamot is el tudja fújni. De a szövegre már nem emlékszik." írja Martos Ferenc az 1930-as évek második felében. Lajos Árpád is úgy tudja: „A lóbeles kürt erős tüdővel fújva, igen messzehangzó, átható, tömör hangot ad. A mi fakürtünk hangterjedelme több, mint egy oktáv."

21 A Matyó Múzeum fakürt jenek vélhető teljes hangsorát eddig még senki sem tudta megszólaltatni. Elképzelhető azonban, hogy ez nem is lehetséges, mert a kürt lóbél borítása, a féloldalak illeszkedésénél több helyen sérült. Mi lehetett ennek a kürtnek a funkciója, kik készítették, kik használták? Pontosan nem tudni. Martos Ferenc azt közli, hogy az utolsó példány a Csuhai csordásdinasztia házának padlásáról került elő. Vékony János mezőkövesdi bőrdudás, aki a fakürtök megszólaltatójaként is az utolsók egyike lehetett, szintén csordás családból származott, ő úgy emlékezett vissza, hogy ezeket a fakürtöket csordások használták. Az eddigiek mellett, Martos Ferenc azt is megemlíti, hogy a „régi pásztorok a hegyvidéki (Cserép) falvakból vették ezeket a kürtöket. A rávaló lóbél 1,60 (Pengőbe - kiegészítés H. Gy.) kerül." Ezeket a kürtöket a juhászok készítették, akiknek volt idejük a kürt faragásához, ellentétben a kondásokkal, akiknek nyugtalan természetű állataik miatt „szaladozni kell." 18. Lajos Á., 1956.37-38. 19. Vö.: Lajos Á., 1956. 38., és Martos F., 1937. MMA2. 41. 20. Vö.: Martos F., 1937. MMA2. 41., LajosÁ., 1956. 38., SárosiB., 1973. 69. 21. Martos F., 1935-37. MMA 3. 7.; LajosÁ., 1956. 38. 702