A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

FOTÓ- ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA - TARCAI Béla: A miskolci fotográfia története

Az „ipar" meghatározás ebben az időben merőben mást jelentett, mint manapság. A céhrendszer felbomlása után a lazább keretek között működő iparos testületek mestereket nem vizsgáztathattak, de a fényképészekkel egyébként sem tudtak mit kezdeni, mert ezt a szakmát sehol nem oktatták. Erről a szakmáról a korabeli szabályozások nem szóltak, a közvélemény inkább művészeknek, mint iparosoknak tekintette őket s az egyházi anyakönyvekbe legtöbbször „magányzó" megjelöléssel kerültek be. A szakma helyzetének tisztázatlansága kétségtelenül hátráltatta, a technikai fejlődés viszont segítette az iparszerűen fényképezők körének bővülését. A negatív-pozitív eljárások és a fényképezőgép-gyártás tökéletesedése gyorsabbá, hajlékonyabbá tette a fényképezési műveleteket. Majd amikor a nyersanyagokat már gyári sorozatokban állították elő, olcsóbbá is vált a fénykép. Növekedhetett tehát a fénykép használóinak köre és így lehetett ez a szakma a kispolgárság szükségletének kielégítője. Az első miskolci fényképészek nagyobbrészt bevándorlók voltak. Legelsőként Müller Lajos nyitotta meg műtermét a Nosticius

6-házban, majd Geil H. József^telepedett le a Boldogasszony utcában.

7 A Bécsből érkezett Götz Károly Müller Lajos műhelyét vette át. Erdélyből jött Ciehulsky Péter és a Dunky fivérek. Bécsben tanulta a mesterséget Zitkovszky Béla is. A város egyre pezsgőbb üzleti és hétköznapi életének központja a Piac utca - a mai Széchenyi utca - volt. Hozzá csatlakozott a Városház tér és a Búza tér. Érthető, hogy a fényképészek főként a város főutcáján, esetleg a környező mellékutcákban telepedtek meg. Néhány főutcái épületben évtizedeken keresztül váltották egymást a különböző mesterek, vagy egy-egy mester leszármazottai. Ilyen volt pl. a mai Tanácsház tér 3. és 7., vagy a Széchenyi utca 25. és 29. sz. ház és a Sötétkapu épülete. A 60-as évektől a századfordulóig terjedő időben néhány miskolci fényképész országos hírnevet vívott ki magának és műhelyének. Schabinszky László, aki 1870-től kb. 1900-ig dolgozott, képeinek hátlapján egy ideig saját nevén, majd társas cégjelzéssel szerepelt, nemcsak a fényképezés, hanem a képzőművészet történetébe is beírta nevét azzal, hogy baráti kapcsolatba került Munkácsy Mihállyal, s részére a miskolci piacon és Mezőkövesden készített felvételeket. A Herman Ottó Múzeum fényképgyűjteményének becses darabjai azok, amelyeket Munkácsyról készített egy-egy ellesett pillanatban. Okunk van feltételezni, hogy Schabinszky e kapcsolat hatására és saját kedvére is, gyakran hagyta ott a műtermet és készített a kor ízlésének megfelelő zsánerfotókat. Schabinszky kortársa Szinay István a mai Tanácsház tér 3. sz. alatti épület udvari részében működött. Képei arról tanúskodnak, hogy jól ismerte a technikai fogásokat, bátran alkalmazta a legkomplikáltabb retusálási eljárásokat. ízig-vérig miskolci volt és városa iránti szeretetét főként városképei bizonyítják. Több albumot is kiadott, betétlapokra ragasztott eredeti fényképekkel. Ezek közül legismertebb az 1878-as nagy árvízről, Wagner (Szendrei) Jánossal közösen készített emlékalbuma.

8 1894-ben két panorámaképe mutatta be Miskolc belvárosát a Budapesten rendezett „Nemzetközi Közegészségi és Demográfiai Congressus" résztvevői előtt.

9 A miskolci fényképészszakma legszínesebb egyénisége Váncza Emma volt. Kb. 1880-tól 1912-ig működött. Atyja jómódú s jónevű ügyvéd, nagyatyja Wántza Mihály festőművész és drámaíró volt, aki Erdélyből került Miskolcra 1818-ban. A kortársak visszaemlékezése szerint Váncza Emma Sötétkapu alatti műterme volt a legelő6. Ma Széchenyi u. 4. 7. Ma Kazinczy utca. 8. Miskolc gyásza. Szinay és Forster kiadása, 1879. 9. Borsod 1894. augusztus 17. 842