A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - LOSONCZI Miklós: Urbán György interkontinentális forrásai

gömbformák elnyelt és teljesült sokasága a kozmikus béke látóhatárát villantja fel. Az 1976-ban festett „Androméda-köd"-ben csak sejtjük, de valóságosan a létezés törvényeit az örvénylő kanyarok anonim szemeiben, rendeződő gomolygásában. Problémája a fény, a hajló, a „Belső fény", mely 1978-ban keletkezett és Reverdy nyomán, de tőle függetlenül a költészet folytatásaként a kép is rátalál arra a belső tájra, mely fény, megvilágosodás, az eszme és kibontakozás csírája a maga ködszerű testiségében. A megszakított és elvágott körök, gömbök, ívformák, teljes és koncentrikus körök festészettel megjelölt idézetei a létezésnek. Kétségtelen, természettudományos érdeklődésében szerepet játszik édesapja alkotó hatása, ő segítette Urbán Györgyöt a fizika távlatához is, a görbült fények festészettel idézhető létcsöndjéhez, e fekete-fehér képi filozófiához, mely Babits „Fekete ország" c. versével ellentétben nem félelmetes, hanem körkörösen kifelé, befelé fordul e két alapszín, a nappal és éjszaka kozmikus térségében, kozmikus méreteiben. Itt, ezeken a képeken több vizuális központ szerveződik annak igazolásául, hogy az élet minden rezzenése, minden ember, minden táj központ. A festészet ez esetben így, a formák variált ismétlésével, módosításával örökíti meg azt az igazságot, melyet Urbán György önmagában gondolatilag tisztázott: a filozófiai felismerést a festészet csak véglegesíti. A kör, a gömb a nyugalom, a teljesség létjele már Arany János „Tengerihántás"-ában is, Urbán György festményein szintúgy. Sőt! Urbán „Nap és bolygó" c., 1975ben készült alkotása a brüsszeli Atomium épületével és az atom szerkezeti képletével tart rokonságot, festészetté fejlesztve a természettudomány felismeréseit, az építészet tettét. Az ő űrtere, kozmikus tája nem félelmetes, csak ismeretlen, „Görbült fény" hasad a sötétségbe, megvilágítva a titkokat. Az ősrobbanás" sugaras mezőkbe ható detonációja sem rombol, a kör sértetlenségébe tér vissza, ahonnan indult, a színek szinte tonális intenzitásával. Sok helyen, itt is a kör a mű gyújtópontja, s a kozmikus mozgás összetettsége nemcsak az összes mozgást sűríti a mechanikai helyváltoztatástól a gondolatig mennyiségi, minőségi regiszterben, hanem alakot biztosít színes látomásainak. Ez a fekete bársony a lét méltóságteljes alapszíne, ellentétével, a fehérrel együtt jelentkezik, képi eszközökkel hirdetve az értelmes létezést, mely a reménynél is több. Az egyiptomi sírfestményektől hosszú az út Urbán Györgyig, de a kör, a gömb, a fényes fekete ott is, itt is a kibontakozás ígérete. E sorozatának meghatározója a nemcsak fizikai, hanem festői mágneses erőtér indító, összetartó vonzásával, mely a sejtben és a galaktikákban egyaránt érvényesül. Sárga kör, fehér kör, piros kör, kék kör harmóniajeleivel érzékelteti, hogy minden ugyanaz, a világmindenség: egység, csak a méret és az idő különbözik a testesülő formákban. Ez az eszme, ez az anyag, tér és idő, múlt és jövő. Utolsó korszakának, 1972-től mindmáig az a legfőbb kinyilatkoztatása, hogy a szépség és igazság egymással egybevágó, ahogy azt Keats már költészettel jelezte. Mindazonáltal Urbán György a kozmikus együtthatókat természettudományos pontossággal, de önnön képzelt örömével regéli el emblematikus látomásokkal úgy, hogy a kép a létezés tükörképe, laboratóriumi eredmény, érzelem és gravitáció egyszerre, tömegvonzás és színfarsang. Előformák ezek, mindenki beleálmodhatja a saját felismerését e tisztázott rajzi képletekbe, - továbbteremtve ezt a fogalmazási kódot, festői rendszert. Távolodó alakzatok, „Egyensúly"-t jelző spirálok, „Az űr misztériumá"-t megálmodó átlós tömbök mind képi híradást jelentenek abból a világból, melyet titokzatos ismeretlennek nevezünk, s melynek erős kapuboltozatát fizikával, festészettel, matematikával, költészettel kopogtatjuk, hogy rejtelmes igazságával, szépségével nyíljon meg számunkra. Urbán György évtizedek óta dörömböl ezen a kapun. E színes zörgetés históriája: művészete. 824