A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - VIDA Gabriella: A munkára nevelés hagyományaihoz

mindent, amire később, mint önálló háziasszonynak szüksége lesz, ugyanakkor munkaerejét ideiglenesnek tekintették, és így kímélték is. A parasztság legnagyobb mezőgazdasági munkája az aratás. Az évi gabona betakarításán kívül ellenőrizte a fiatal ügyességét, kedvét a munkához, erejét a közösség munka közben. Mivel az aratás párban történt, nem kis szerepe volt a párválasztásban sem. A kisebb lányok vizet hordtak, a nagyobbak ebédet vittek ki délben. 12-13 éves koruktól felváltották az anyjukat a marokszedésben. Ilyenkor szinte az egész falu kinn volt a határon, és látták, kinek hogyan jár a kezében a gereblye. „Nézték akkor, hogy ki az, aki nem akar semmit csinálni, a könnyebbet keresi." Az öregek így biztatták a lányokat: „Siessetek, a lányoknak nem lehet a hűvösben ülni, mert onnan nézik a legények a hegyről." A munkához való viszony a paraszti társadalomban alapvetően meghatározta a lány közösségen Ibelüli státusát, az pedig a férjhezmenési esélyeit. A közösség szigorú követelményt támasztott a férjhez készülő lánnyal szemben. „Dolgos is legyen, meg takaros, minden." „A fiús anyák megbeszélték: ezt fogadd el, ez világra való." A vizsgált települések közti különbségek a házasulandókkal szemben - a falu által támasztott elvárások tekintetében - példázzák a gazdasági helyzet, a családszervezet, a belenevelődés bonyolult kölcsönhatását. Licén a földbirtok gyors! felaprózódásának és a lakosság elszegényedésének megakadályozására, a fiatalok nem költöztek el a szülőktől önálló családot alapítva, hanem együtt gazdálkodtak. A kor szerinti munkamegosztás elvének megfelelően, az anyós végezte a házi munkákat, a meny járt ki a határba. Ennek következtében a lánynak nem kellett feltétlenül tudnia főzni. „Jó volt, ha tudott főzni is, de akkor nem úgy volt, akkor az anyjával volt, nem mentek külön mindjárt, hogy neki kelljen főzni." A többi falvakban nem fenyegetett a liceihez hasonló földhiány, a házasság után új háztartást alapítottak a fiatalok. Ez a családszervezet pedig megkívánta, hogy a lány férjhez menéskor tudjon főzni. A falu közvéleményével szemben azonban a legények értékrendszerében az elvárások, a kívánt tulajdonságok sorrendje más volt. „A főzésre megtanította a sors, meg az anyja, de az volt a fontos, hogy melyik tud kedvesebb lenni, takarékosabb, szorgalmasabb." A kevés paraszti tulajdonú szántóföld nem volt képes eltartani a rajta gazdálkodó családot. Ezeknek szinte majdnem mindegyike valamilyen kiegészítő, pénzkereső lehetőséget biztosított magának. A gyerekek napszámossága mind az öt településen általános volt. Lice, Gice, Mikolcsány és Nasztraj gyermekei a két helyi uraság birtokán kaptak munkát. Különösen sok gyerek dolgozott a Heinzelmann család kertészetében. Gyomláltak, kapáltak, kertészkedtek. A zöldséget elvitték Rőcére, Rozsnyóba, Tornaijára. A helyi lakosok visszaemlékezései szerint bérük a felnőttek napszámának felét, 2-3 koronát tett ki. A licei plébánián őrzött helyi feljegyzések szerint, az első világháború idején „férfi napszámos napi 3 koronát, nők 1 korona 60 fillért, suhanc gyerek 1 koronát kapnak".

35 Egy napszámos gyerek napi programja- emlékezet szerint - a következő volt: „Felkeltek 5 órakor, mentek kapálni, akkor megreggeliztek, majd elmentek a kertészetbe." Tavasszal általános munka volt a gordonyozás (a gabonaneműek tisztítása). Voltak, akik hónapszámot vállaltak, ők bérként 100 koronát, 1 q búzát, egy méter fát kaptak. Az uradalmi erdőből bérelhettek a családok 3-5 holdnyi területet, amiért a terület nagyságával arányosan megállapított időtartamot a csemetekertben kellett dolgozniuk. A 12-14 éves gyerekek is eljártak fát ültetni. 35. KarkalicsS., 1890-1918. Idézi: Nemesik P., 1962.13. 730