A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - VIDA Gabriella: A munkára nevelés hagyományaihoz

Hivatalosan elrendelt munkaszünet idénymunka miatt nem volt. Ha azonban a család nem tudta nélkülözni a gyerek munkaerejét, néhány napra, szülői kérésre elengedték a tanórákról a diákot. „Sok időre nem engedték el, de pár napra igen." Iskolás kortól nemcsak a játékaikban, szórakozásukban, hanem a munkában is megtörténik a nemek elkülönülése. A lány a nagymamától és az anyjától kap feladatot, a fiú nevelését ilyenkor veszi át az apa a család nőtagjaitól. „Kiment a gyerek az apjához az istállóba, nézte, mit csinál, aztán az apja adott neki munkát: szalmát hozatott vele, szénát kosárban." A 9-10 éves gyereknek kötelezettségei voltak a ház körül. Amikor a szülők a határban dolgoztak, a gyerek feladata volt az otthon lévő állatok rendben tartása. Az iskola befejezése jelentős változást hoz a gyermek életében: 12 évesen a családba kerül, mint teljes értékű munkaerő. Ekkorra a paraszti munkák tekintélyes részét ismeri és fizikai erejének megfelelően dolgozik az apja mellett. A mezei munkák döntő többségét elemenként tanulta meg a fiú. A vásárokon megvett kisebb méretű gazdasági eszközökkel tanulták meg a különböző munkaműveleteket. „Volt gereblye 10-12 éveseknek. Azzal kellett szedni a kalászkát a marékhoz. Árulták azt Perlácban. Minden tavasszal jöttek és árulták. Meg volt kis favilla, kétágú volt, szénához, sarjúhoz vitték forgatni." Szántáskor vitte magával az apja a határba, hogy vigyázzon az állatokra, vezesse azokat a barázda mentén. 12-14 évesen már ők is szántottak, de csak az apjuk ellenőrzése mellett. „Mihelyt meg tudta fogni az ekeszarvat, mentek szántani." Kaszálni tanult meg legkésőbb a fiú; kétségkívül, ez a paraszti munkák legnehezebbje közé tartozott. Nemcsak nagy fizikai erőt, hanem rendkívüli ügyességet is igényel. Azon kevés munkaműveletek közé tartozik, amelyet nem lehet csupán utánzással elsajátítani. Általában az apa, vagy a nagyapa tanítgatta a gyereket: a fiú jobb hóna alá egy marék fűcsomót szorított és úgy kellett kaszálnia, hogy az onnan ne essen le, mert akkor volt jó a tartása.

29 Kertben, utcán, árokparton, kaszálón „gyakorolt". Aratásba csak akkor állhatott be kaszásnak, ha a felnőttekkel együtt tudott haladni egész nap. Az aratás is olyan munka volt, amelyikbe fokozatosan, állandó részvétellel nevelődtek bele. „Ha egyebet nem, hát vizet hordtunk." 10-11 évesen kötelet csinált a gyerek, esős időben búzát forgatott, kévét kötött. Kaszásnak legkorábban 16-17 esztendősen vették be, előtte azonban megbizonyosodtak arról, hogy bírja-e a munkát. Egyes vidékeken ez a próba és az aratásba való bevétele jelenti a legényavatást is.

30 A Murány-völgyben azonban egészen a második világháborúig élt a ceremóniával egybekötött legényavatás: a legények - miután megbeszélték, hogy befogadják-e maguk közé a suhancot-a kocsmába mentek és az avatott mindenkinek fizetett pálinkát. Közvetlenül a munkavégzésnek nincs kapcsolata a legény avatással, azonban a legények döntésében fontos tényező volt, hogy a jelölt hogyan tud dolgozni. A hagyományok egységének megőrzésében, konzerválódásában fontos szerepe van a társasmunkáknak. Ezekben az egyszerre több generációt együtt mozgató tevékenységi sorokban nincs helye az újításnak, hiszen a munkamozzanatok összeillesztését hosszú idő gyakorlata kristályosította ki oly módon, hogy a munka elvégzése a lehető legkisebb erőkifejtésbe kerüljön. Az így létrejött, gyakorlat által meghatározott, hoszszú időre állandósult folyamatsorban minden szereplőnek meghatározott feladata van és ennek a szerepnek a tökéletes ismerete feltétele az adott közösségbe való kerülésnek. A közösségi munkába csak akkor kerül a fiatal, amikor a szükséges munkaműveleteket már tökéletesen elsajátította családi keretek között, és már csak a tempót kell átven29. A kaszálás megtanításának ugyanezt a módszerét írja le Nagy G., 1973. 509. 30. Némethi., 1966.13. 728