A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)
RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - SIMÁN Katalin: Települési formák Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén a paleolitikum idején
- és kizárólag a kísérő faunáét. Nem ismerjük sem az alsó rétegben domináns ibex és a barlangi medve, sem a felső rétegben domináns barlangi medve csontjainak mennyiségét, pontos testtáji megoszlását. A két barlang alapján mód nyílt arra, hogy az egyedszámban és a faj arányokban mutatkozó százalékos viszonyokat összehasonlítsuk, ami az adott esetben (nagy vonalakban becsülve Subalyuknál is az adatokat) azt mutatta, hogy az egyedszám erősíti a fajarány által mutatott dominanciaviszonyt, vagy megegyezik vele. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy az első csoportba tartozó lelőhelyek esetén szinte kizárólag sztyeppéi állatokkal találkozunk, illetve a sztyeppe-erdő határt lakó szarvassal (igaz, az adatok igen szegényesek). A határterületen levő lelőhelyeken a helyzet megoszlik. A Subalyuk barlangban, a Szeleta barlangban, a Herman Ottó kőfülkében a hegyvidéki erdei fajok a dominálok (Subalyuk alsó réteg 63%, Szeleta alsó réteg 67%, Herman Ottó kőfülke 67%). Az adatokkal ugyanakkor óvatosan kell bánni. A feltárások mind a század első feléből valók 6 , kubikolásos módszerrel készültek, a kultúrrétegek szétválasztása nem a valóságos települési szint szerint történt, hanem szedimentológiai-petrográfiai adatok szerint. Ez egyben nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a kultúrréteg vadászott állatai közé soroljuk azokat a csontokat - és itt elsősorban a barlangi medvére gondolok -, amelyek természetes úton kerültek a barlangba az ember megtelepülését közvetlenül megelőző vagy követő időszakban. Sokkal megbízhatóbbnak tartom az egyéb nagyemlősök adatainak vizsgálatát, mert ezek barlangba kerülésében jóval nagyobb valószínűséggel játszott szerepet az ember, mint a természetes tényezők. 7 A fenti fajok mellett található erdei vadak száma és testtáji megoszlása egyaránt mesterséges úton való idekerülésükre utal. Ezzel szemben állnak azok a lelőhelyek, ahol a sztyeppéi ligeterdős fajok száma a magasabb, mint például a Diósgyőri barlangban, a Kecskésgalya barlangban, a Büdöspestben, a Herman Ottó barlang alsó rétegében. Ha a két csoportot kulturálisan, vagy korszakuk alapján próbáljuk összehasonlítani azt tapasztaljuk, hogy a korszak, a kultúra és a vadászat iránya között a területen nem mutatható ki összefüggés. A két középső paleolitikus barlangi lelőhely, Subalyuk és Kecskésgalya barlangban az elsőnél mindkét rétegben a hegyi-erdei, az utóbbiban a ligeterdős fajok uralkodnak, akárcsak a Diósgyőri barlangban és a Büdöspestben. Ugyanakkor a levélhegyes középső paleolitikumhoz tartozó Szeleta barlangban az uralkodó az erdei fauna, a vele rokon kultúrát képviselő Puskaporos barlangban viszont a sztyeppi fajok dominálnak, akárcsak a Herman Ottó barlangban. A hegység belsejében levő barlangoknál sem egyértelmű a helyzet. A Lambrecht Kálmán barlangban, a Háromkúti barlangban és a Ballá barlang felső rétegében az erdei-hegyi fauna van túlsúlyban, míg a Ballavölgyi sziklaüregben a kettő egyensúlyban van, a Ballá barlang alsó rétegében pedig több faj származik a síkságról illetve alacsony dombvidékről, mint a hegy belsejéből. Ezek alapján nem igazolódik az a nézet, hogy az egyes csoportok vadászatát a települési környezet határozza meg, sokkal inkább valószínű - és ezt tűnik igazolni a lelőhelyek leletmennyisége és megoszlása is -, hogy a környezettől elütő faunával jellemzett lelőhelyeken csak alkalmi táborok, átvonuló csoportok telephelye volt, míg azokon a területeken, ahol a leletanyagban a lelőhely közvetlen környezetére jellemző fauna szerepel, felmerül a hosszabb megtelepedés lehetősége is. Ilyen hosszabb megtelepedésre 6. Ebben a csoportban a későbbi feltárások csak bolygatott, korábban már ásott barlangokat érintettek, a rétegsor általában már hiányos volt. 7. Többek között ez volt az oka, hogy az elemzésből kihagytam néhány olyan barlangot, amelyben kizárólag a barlangi medve dominanciát említik, hiszen az, hogy egy barlangban sok a medvecsont, még önmagában nem bizonyít emberi tevékenységet, mint ahogy nem lehet feltétlenül vadászati eredménynek tekinteni a Háromkúti barlang Capreolus és Cervus maradványait sem. 59
