A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - VIGA Gyula: Néhány szempont a táji munkamegosztás néprajzi vizsgálatához (Észak-magyarországi példák alapján)

böző részeiről hajtják az állatcsapatokat felfelé, de alkalmanként lefelé is mutatnak a szálak.

29 Balogh István jelzi, hogy Gömör, Nógrád és Hont megyékben egész falvak rendezkedtek be arra, hogy az Alföldről vásárolt, fiatal tinókat két-három évig tartják igázásra, aztán meghizlalva, nyereséggel adják tovább őket.

30 K. Kovács Péter gyűjtései nyomán ezt Borsod megyei adatokkal egészíthetjük ki: Arnót, Monok, Onga, Gesztely, Külső-Bőcs, Berzék lakói részben kupecek, faktorok voltak, akik a Bodrogköz és DélBorsod vásárain vették meg a jószágot, amit aztán tovább adtak a megye felső részein, máskor pedig a féléves-egyéves rúgott borjakat igázták 3-4 éves korukig, aztán továbbadták őket Rimaszombatra, ahonnan Budapest, Bécs és Prága mészárosai vásárolták fel.

31 Anélkül, hogy tovább sorakoztatnám azokat az adatokat, amelyek az Alföld felől a Felvidékre hajtott állatcsapatokról, főleg szarvasmarha csordákról, valamint a felvidéki vásárok ez irányú jelentőségéről szólnak,

32 utalni kívánok rá, hogy a nagytájak között zajló állatkereskedelem sajátos „kettős láncot" alkot. Ennek elemei részben az állat életkorát, s ebből adódóan hasznosítását követik, ezzel párhuzamosan pedig több lépésben, eltérő földrajzi tájakat járnak be. Ennek számos variációja van: a) az olcsón megvett állatot néhány hétig feljavítva adják tovább; b) az aránylag olcsón vett fiatal állatot igába törve, betanítva adják el haszonnal; c) a fiatal állatot betörik, három-négy évig maguk igázzák, majd feljavítva adják el. Ennek a folyamatnak az állomásai általában az Alföld - Északi-Középhegység - Felső-Magyarország, s csak kevés példát tudunk az ellenkező irányú mozgásra.

33 Számos adatot említhetnénk arra vonatkozóan is, hogy az Északi-Középhegység területén hizlalt sertésállomány milyen szerepet kap a Felvidék ellátásában,

34 de terjedelmi okok miatt ezt nem részletezem. Az itt bemutatott példák csak azt igyekeztek igazolni, hogy a nagytájak közötti csere tárgyát mindenekelőtt a mezőgazdálkodás termeivényei, produktumai képezték, s ezeknek jobbára kiegészítői voltak a specialisták termékei. Ha ezt a gondolatsort összegezni kívánom, akkor azt kell hangsúlyoznom, hogy az Alföld és Észak-Magyarország között nem két, eltérő termelési mód kapcsolatáról, s a csere útján történő kiegyenlítődésről van szó, hanem az azonos termelési rendben a Felvidék hátrányára jelentkező, a természeti feltételekből eredő hátrányos helyzet ledolgozásáról, illetve a kiegyenlítődésre tett kísérlet formáiról, a felzárkózásról a kiegészítő tevékenységek révén. Igazolja ezt az az állandó vonzás, a népesség-leszivárgás és áttelepülés, amit az Alföld és a történeti Magyarország felső megyéi viszonylatában megfigyelhetünk a XVIII. század folyamán, valamint a paraszti mentalitás és paraszti gazdasági stratégia: a hegyvidéki népesség zöme is földet akar, a föld és a jószág megszerzése az elérendő cél, amellyel megsokszorozhatja gazdasági hatékonyságát. Lényegében a feudalizmusban gyökerező „földéhség" és tulajdonosi szemlélet áttételes következménye ez. Mindehhez hozzájárul, hogy a kapitalizálódó Magyarországon lényegében bő fél évszázad állt volna rendelkezésre a kézműves-háziiparos specialistáknak is a termelés és az értékesítés „polgári" formáinak kialakítására. Ezt azonban sem „üze29. Pálmány B., 1985. 168-172.; Márkus Mihály a XVIII. századig tudja visszakövetni a magyar szarvasmarha meglétét az Alacsony-Tátra területén: Márkus, M., 1964. 468. Lásd még: Paládi-Kovács A., 1977. 395. 30. Balogh I., 1965.1.375. 31. K. Kovács P., 1958. 267-268. Ezenkívül kéziratos gyűjtése: Ethn. Adattár 10 827. 32. Pl. Zólyomi J., 1984. 291.; Nóvák L., 1986. 284. Lásdméga27. jegyzetben hivatkozott statisztikai irodalmat, s számos kéziratos gyűjtést (K. Kovács Péter, Ethn. Adattár 10 830, 10 824 stb.). 33. Márkus, M. 1964. 469. 34. RadványiF., 1711-1716. 8,15. (Kézirat) 565