A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - VIGA Gyula: Néhány szempont a táji munkamegosztás néprajzi vizsgálatához (Észak-magyarországi példák alapján)

cserének szenteltek nagy figyelmet. Elsősorban a specializálódott közösségek készítményeit - kisebb súllyal mezőgazdasági termeivényeit - követték nyomon, ami azt sejtette, hogy a két nagytáj termékcseréjének ezek lehettek a legnagyobb volumenű részesei. Emellett a munkaerő migrációjával, elsősorban a hegyvidékről lejáró aratókkal foglalkozó vizsgálatok aláhúzták az időszakos munkáért kapott gabona jelentőségét a hegyvidék népéletében. Való igaz, hogy a néprajzi vizsgálatok legfőbb tanulsága aránylag egyszerűen megfogalmazható: a hegyvidék népessége munkaerőfeleslegét és speciális kézműves termékeit, alkalmanként pedig a környezetében fellelhető nyersanyagokat cseréli el az Alföld mezőgazdálkodó népességének gabonafeleslegére. A hegyvidék és a mélyföldek népességének ez a fajta egymásrautaltsága igen korai időkig nyomon követhető, s általános volt a középkor folyamán a gabonatermő síkságok és az őket körülvevő magasabb térszínek népességének vonatkozásában.

13 Ez a gondolatsor azonban nélkülöz két, nagyon lényeges elemet, amelyek pedig a termékcsere belső szerkezete, s a nagytáji munkamegosztás szempontjából is meghatározók: 1. A hegyvidéki népesség által megtermelt mezőgazdasági javakat; 2. A nagy volumenű, az Alföldről a hegyvidékre irányuló gabona- és állatkereskedelmet, amelyek nem kisebb jelentőséggel bírtak a hegyvidéki népesség életmódjában, mint az Alföldön megszerzett-cseréit élelmiszerek. Ha ezekre is tekintettel vagyunk, akkor a nagytáji munkamegosztás és a termékcsere hangsúlyai máshová helyeződnek, s némiképp más színt kap a specializálódás folyamata is. 1. Még az elmúlt évszázad során is egyértelműen megragadható volt, hogy az észak-magyarországi régió legnagyobb részén a gazdálkodás, az életmód alapvető meghatározója a föld, illetve a mezőgazdasági tevékenység, amelynek évi ritmusa - még a legszélsőségesebb geográfiai adottságú tájak esetében is - alapvetően meghatározta az egyéb, kiegészítő tevékenységek rendjét. (A feudális kor termelési rendjében mindez még hangsúlyosabban vetődik fel.) Az életmód meghatározó eleme a mezőgazdálkodás, természetesen nem csupán a földművelés, hanem a szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint jelentős hangsúllyal az állattenyésztés is. (Nem szólok itt most a középkori gyökerű bányász-iparos településekről, azok helye és szerepe e vonatkozásban is sajátos.) A hegyvidéki népesség szívós harcot folytat azért, hogy még mostoha adottságú földjét is termőre fogja, s elhódítsa azt az erdőktől, kőzetektől, illetve más helyi akadályozó tényezőktől. A vándorárusokról és vándoriparosokról igen gyakran feljegyzik, hogy csak ősszel indulnak útnak, a mezőgazdasági munkáik elvégzése után, s tavaszig, a földművesmunka nyitányáig vannak távol. (Jó példa erre a túróci olejkároké, akik általában ősszel a mezei munkák elvégzése után keltek útra.

14 De számos más mesterség példáját is említhetnénk.) Kétségtelen persze, hogy kiterjedt térségekben a földművelés csak marginális része lehetett a paraszti gazdálkodásnak. Ám a Felföld jelentős részében - ha kis hozamú, gyenge értékű, primitív növényfajtákkal is - rendszeres földművelő tevékenység folyt, amely lekötötte a népesség munkaerejének egy részét. Ehhez járult-különböző jelentőséggel - az állattartás, amely geográfiailag ugyancsak jelentősen determinált. Igaz ez még olyan specializálódott iparos falvakra is, mint például a gömöri fazekas-települések. Szalay Emőke és Ujváry Zoltán két, jellemzőnek mondható fazekas faluról (Deresk és Lé várt, Gömör megye) mutatják ki, hogy a földművelés, ha önmagában nem is elegendő, de bizonyos alapvető szükségleteket kielégít.

15 Vannak helyek, ahol a kevés 13. Braudel, F. 1985.114. 14. Paládi-KovácsA., 1966. 295.; Vö. még: Bodnár M., 1983. 185. 15. Szalay E.-Ujváry Z., 1982. 29-39. 562