A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - CSERI Miklós: Eredmények és feladatok Borsod-Abaúj-Zemplén megye népi építkezésének kutatásában

galom, melynek kétségkívül szép eredményei is vannak. Gondoljunk itt Mezőkövesd ún. Hadas-településnek 14 épületére. Tárd, Szentistván, Füzér, Ónod, Rátka, Cserép­váralja elkészült tájházaira. Az utóbbi években ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy egyre több település kíván tájházat, falumúzeumot létrehozni. Teszik ezt akkor is, ha az épület nem igényli ezt a hasznosítási formát, az anyagi fedezet, a személyi ellátottság nem biztosítottba berendezéshez szükséges kvalitásos tárgyak már nem állnak rendel­kezésre. Idegenforgalom hiányában a legtöbb esetben alig van látogató, sokszor a táj­házügy helyi személyi viszonyok függvényévé válik. Legnagyobb gondként mutatkozik, hogy az enteriőrben elhelyezett műtárgyak állag- és vagyonvédelme a legritkább eset­ben biztosított. 156 Megítélésem szerint az építészetkutatásnak, a muzeológiának és a műemlékvéde­lemnek felül kell vizsgálnia a „tájházügyet". Elméleti és módszertani útmutatókkal a helyes irányba kell terelni a kétségkívül jó szándékú törekvéseket. A népi műemlék­tájház szoros összekapcsolódást fel kell oldani, amire az alkotóház, közösségi ház, páva­körök, honismereti szakkörök székhelye funkció volna a legalkalmasabb. Ahol indo­kolt, természetesen továbbra is létesüljön tájház, az ahhoz szükséges anyagi és szakmai feltételek megteremtésével. A fentiekben igyekeztem áttekintést adni Borsod-Abaúj-Zemplén megye népi épí­tészeti kutatásának eredményeiről. Ha esetleg vázlatosnak tűnne ez az áttekintés, ennek oka az, hogy a kutatások részletes ismertetése, kritikai értékelése nem lehetett feladatom. Igyekeztem a legjelentősebb kutatókat és tanulmányokat ismertetni, ame­lyek módszerükben vagy a vizsgálat tárgyát képező terület miatt voltak fontosak. Meg­jegyzem, hogy nagyszámú kisebb közlés és tanulmány nem került most említésre, noha ezek is értékesek a megye népi építkezésével foglalkozó kutatók számára. Készültek egy-egy részletet ismertető tanulmányok, nagyobb táji egységet összefoglaló monográ­fiák, sőt nagyra törő elméleti munkák is. Mindezek ellenére úgy érzem, megyénk népi építkezésében még sok a fehér folt. Területileg alig kutatott a Bodrogköz, a Taktaköz, a megye középső része, az abaúji Cserehát vidéke. A Bükk népi építészete nincs még összefoglalva, Dél-Borsodban a Matyóföld és Mezőcsát környéke kivételével szinte nem publikált senki. Az összefoglaló monográfiák és az ezt megelőző résztanulmányok nagyon hiányoznak ezekről a területekről. Tematikai téren is vannak aránytalanságok. Az építőközpontok kérdése, az épít­kezés kultúrelemeiben az átadás-átvétel kérdése, a népi építmények és az építészeti stí­lusok viszonya, a megyei kuriális-kisnemesi építkezés jellegzetességei mind olyan kér­déskörök, melyek megoldást, feldolgozást igényelnek. A gazdasági építmények vonat­kozásában a komoly eredmények mellett hiányoznak a szőlőtermesztés-borkészítés objektumainak feldolgozásai, a középhegységi pásztorépítmények problematikájának tisztázása. Az újabb elméleti munkák ellenére sem tisztázott még az északi lakóház tí­puseredetének kérdése vidékünkön. Rendkívül kevés megyénk területén a hiteles régé­szeti forrásanyag, amely a lakóház történeti fejlődéséhez szolgáltatna támpontokat. Objektív okok miatt hiányoznak a levéltári-történeti szempontú vizsgálódások kutató­munkánkban (a középkori levéltári anyag nagy része Csehszlovákiában van), bár a meg­lévő borsodi és zempléni anyagot is alig használják kutatóink. A mezővárosi építkezés és településkutatás rendkívül izgalmas eredményeket hozhat a felszínre. Sajnos e téren még csak a kezdeti lépéseknél tartunk, noha meggyőződésem szerint a mezővárosi épí­tészet sokkal erősebben hatott a paraszti építészetre, mint ahogy azt gondolnánk. Az eddigi kutatási eredmények összegzésére kívánatos lenne egy tudományos kon­ferencia összehívása, mely konferencia anyaga egyfajta szintézise lehetne az észak­magyarországi építészeti kutatásoknak. 156. lásd ehhez: Balassa M. /., 1981/b. 1-10. 529

Next

/
Thumbnails
Contents