A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

IKVAI Nándor: A megyei múzeumok negyedszázada (1962-1987)

Úgy látjuk, mintha jobban rendeződtek volna a sorok (éppen a témát kézben tartó, megújulásra képes és új programokat is megfogalmazó Magyar Munkásmozgalmi Múzeum működése nyomán) a történeti és újkortörténeti kutatásban. Az irányelvek mellett a minisztérium is foglalkozott a történelmi ismeretterjesztés kérdéseivel.

50 Az idézett munkák jelzik, hogy számtalanszor próbálkozott a szakterület és a minisztériumi irányítás - több-kevesebb sikerrel - a szakmai feladatok országos szintű koordinálásával. Ezek a próbálkozások sajnos ez ideig nem hoztak egyetlen területen sem gyökeres fordulatot. Néhány szakterületen rendeződtek a sorok (természettudomány, régészet, numizmatika, történet, újkortörténet, műszaki és agrártörténet, iparművészet, irodalom). Más területeken (pl. a művészettörténet, néprajz) a már megvalósult eredmények feladását kell megállapítanunk. Mindez a szakfelügyelet erélytelenségének, ugyanakkor a helyi erők kellően nem kontrollált törekvésének, s a központi távlati elképzelések hiányának köszönhető. A néprajz területén ehhez, még a szakmán belüli koncepciós vita is hozzájárul: a kutatásokat új irányba fordítani kívánó Néprajzi Múzeum és a megyék hagyományos úton járó, tárgycentrikus, regisztráló módszere áll egymással szemben.

51 Mindezt tovább fokozza, hogy ebben az irányító intézményünkben elfogytak a tekintélyt hordozó szakemberek, míg a megyéknél műhelyszinten dolgozó teamek és regionális munkák eredményeit is rögzítik a szép számú kötetek. Az érintett szakmai polémiák, elméleti viták, egyenetlenségek közepette is, az elmúlt negyedszázad alatt új korszak nyílott a magyar muzeológiában és múzeumügy területén. Lényegében teljessé vált az ország múzeumi (kutató) hálózata. Valamennyi megye kellő színvonalon kiépítette, vagy megalapozta a múzeumi munka műhelyeit, amelyeknek megfontolt (remélhetőleg az országos feladatvállalás és közös kívánalmak szerinti) fejlesztésének csak anyagi határai lehetnek. A „múzeumok" száma (az idézőjel azt jelzi, hogy minden kiállítóhely és gyűjtemény használja a megnevezést, holott milyen távol van a tényleges tartalmától néha) 1962-ben 92 volt, 1987-ben pedig már a 660-at haladta meg. A számokból is következik, hogy a ténylegesen anyagot őrző, gyűjtő, kutató múzeum arányváltozása e két évszám között 60-125. A muzeológusok (diplomás kutatót értünk alatta) száma 56 főről 389-re a tárgyi gyűjtemény 1 915 600-ról 6 433 100-ra nőtt a megyékben (ld. III-IV-V. tábla és 2., 5. ábra). A 4. ábra szemléletesen jelzi, hogy valamennyi szakterület tárgyi anyagának mintegy 2/3 része a megyék kezelésében van. Mindezeken túl tanulságos a gyűjtemények szakos megoszlása (IV. tábla, 3. ábra). A természettudomány, a képző- és iparművészet mérsékelten, a numizmatika, néprajz és történelem gyűjteményei erőteljesen növekedtek. A régészet tárgyi gyűjteménye meghatszorozódott. A statisztikai adatok egyenetlensége, de a terjedelmi korlátok miatt sem tudtunk kitérni az értékes, és a tárgyi anyaghoz hasonlóan jelentősen megduzzadt múzeumi segédgyűjtemények számszerű bemutatására. Különösen az e korszakban létrehívott történeti dokumentáció, az adattárak, a fotó, dia- és mozgófilmanyag, a hangarchívumok létrejötte a tevékeny muzeológiai munka eredménye. Váltakozó intenzitással, de minden munkahelyen létrejöttek és rendezetten működnek ezek a segédgyűjtemények. A filmezésben, újabban a videófelvételek készítésénél, a drága felszerelésekkel nem éppen arányos, szerény eredmények mutatkoztak. A nagyarányú gyarapodással sajnos mindmáig nem tud lépést tartani a restaurátori munka. A létszám és műhelyfejlesztés számszerűen látványos ugyan (V. ábra, 5. tábla), mégis nagy az ellentmondás az ellátandó tárgyak és a munkavégzők száma között. Nagy 50. A témához ld. Csató T.-Györffy S., 1963. 31-32.; Gerelyes E., 1963.1-11.; Esti B., 1971. 91105.; 1972.124-131.; Garai T., 1973. 7-18.; Múzeum és Honismeret, 1974.; Román M., 1983. 4-20.; SzikossyF., 1983.13-20.; 1984. 75. 51. Vö. Hoffmann T., 1962. 16-20. 25