A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)
RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - KOVÁCS László: A magyar honfoglalás kori pénzleletek keltező értékéről
Hangsúlyoznom kell azonban, hogy e katonáskodó rétegnek ők csupán azt a - temetkezéseik mennyiségének arányából következően - viszonylag csekély hányadát képviselik, akik ruhájukat és lószerszámukat pénzekkel díszítették és azzal temetkeztek is, vagyis a rájuk, gazdagságukra, temetkezéseik földrajzi elterjedésére vonatkozó megfigyeléseinket a rétegük egészére, azaz az összes fegyveres sírban nyugvókra általánosítani nem lehet (vö. 5.1. szakasz). Az említett pénzdíszeiket a vitézek az arab és nyugat-európai ezüstérmék kisebbnagyobb darabszámú sorozataiból állították össze (30 sírban 160 érme), viszont a bizánci véretekből két sírt (74,84) kivéve, temetkezésenként csak egy-egy példányt találtak, igaz hogy két esetben (11, 86) az ezüstnél mintegy harmincszor nagyobb értékű arany, vagy annak hamisított érme képében. Természetes, hogy egyetlen sírbéli érme a terminus post quem dátumán kívül a megszerzés és az eltemetés idejére nézvést egyre csökkenő mértékben bizonyító erejű, nagy kár tehát, hogy ilyen egyérmés a 37 fegyveres-pénzes férfisír csaknem fele (37-ből 17). Két vagy több érme viszont, a mennyiség növekedésével egyenes arányban egyre biztosabban meghatározni látszik az egyszeri beszerzés, vagy akár az időnkénti gyűjtés lezárulásának a korát. Különösen igaz ez akkor, ha e pénzeket egy terület egymást követő uralkodói verték, s ha a zárópénz forgalmi idejébe - amelyet a következő pénzkibocsátó trónra lépése tájáig kell számítanunk, hiszen az ő veretei már nem jutottak be az értékelendő síregyüttesbe - beleesik egy zsákmányolási lehetőség forrásadattal jelzett évszáma is. Mindezt figyelembe véve feltételesen, és nagyon is mechanikusan, a második évszámot csak tájékoztató jellegűnek tekintve a következő sírok érmesorozatainak megszerzési idejét valószínűsíthetjük. E valószínűség bizonytalanságát azonban még az is fokozza, hogy a szóban forgó temetkezések többsége részben vagy egészében bolygatottan, tehát nem kizárható hiányokkal került végül is a szakember kezébe. Az említett megszerzési idők: 899/900-915: 21-22, 915-924: 38-39, 916/17-932 16 : 43, 916/17-943: 42, 918/19-932: 44-45, 922-926: 51, 923/24-943: 55, 926-931: 57-58, 931-944:74,931-945: 71,945-950:76-78,948-959:84. Amennyiben az így valószínűsített időhatárok között a megszerzés idejére már nincsen beszámítható forrásadat, mint pl. a dirhemek esetében, akkor az eltemetés idejét önkényesen, néhány évtizednyi használati időt hozzátéve állapíthatjuk meg, ezzel természetesen még azt is feltételezve, hogy e pénzek a megszerzőikkel kerültek a földbe. 17 Beszámítható forrásadat híján az érmék tulajdonosának - egyébként igen ritkán megállapított - életkorával sem tudunk sokat kezdeni, mert nem is sejthetjük, hogy pénzdíszeihez életének melyik éveiben jutott. Az eltemetés ideje csak a körülmények szerencsés összejátszása révén pontosítható. Ha Érdy J. nyomán 18 feltételezzük, hogy a 20-24 évesen elhunyt, s talán már a hadban szerzett fejsebe gyógyítását megkísérlő trepanációt is túlélő verebi ifjú (39) I. Berengár császársága (915-924) idején, pontosabban a 919-924. közötti hadi események valamelyikében járt Itáliában, akkor az életkorából következtetve, nagyjából 930 tájáig élhetett. Feltehetőleg ugyancsak a császár vereté vei záruló érmesorozattal 19 került örök nyugovóra a 60 évesnél idősebben elhunyt benepusztai vitéz (38). Eltemetésének ideje annál közelebbi lehetett a verebiéhez, minél öregebben szerezte az érméit, vi16. Naszr ibn Ahmad emír (914—943) dirhemén al-Muktadir kalifa (908-932) neve olvashatóan szerepel, s ez szűkíti a zárópénz megszerzésének idejét. 17. Szabó J. Gy. szerint, elődeink elsősorban a mágikus jelentést is hordozó tárgyakat örökítették utódaikra, míg az ilyennel nem rendelkezőket, s köztük az érméket is, hamarabb a sírba tették: Szabó J. Gy., 1978-79. 50. 18. Érdy]., 1858.23-24. 19. A találók emlékezete szerint a vitéz mellett 30-40 érmét találtak, de ezekből csak 12 került a múzeumba: Jankovich M., 1835. 289. 164
