A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - D.VARGA László: Adatok az Ung–Laborc–Latorca mellék pásztorkodásához

A kocsis is tudott annyit, mint aki fent vót a tetőn, az ács. Azt monta neki a kocsis: eresszen barátom ... — Felőlem mehet - mondta az ács. A kocsis leszállt a kicsirul, kivett a kocsiládábul egy verőt, odavágott a rúd végire, oszt az ács leesett a tetőrül, oszt megütötte magát." „Négy lú vót befogva a kocsiba, amelyikek útközben megdöglöttek, oszt így is jobban szaladtak mint a többiek. Mikor hazaértek, levették rullok a hámot oszt felfordultak. Ez mán régen megdöglött, mondta a kocsis". Egy másik pásztor (az előbbi történetet) így meséli el: „Két ács dógozott a tetőn. Az egyik azt mondta a másiknak, én ezt a kocsit megállítom, mire a másik azt válaszolta: haggy neki békét, erezd útjára. - Én megállítom, mondta újbul amaz. — De nem lesz aztán semmi bajod ha megállítod, mer azt aztán el is kell engedni? Mégis állította. Nem mondott semmit, nem is kiáltott, de megállította. - Azt mondja neki a kocsis, aki bizonyára többet tudott nála. — Eresszen engem utamra. — Jól van, én elmegyek - mondta a kocsis, de nem fog jajgatni? Benyúlt a zsebébe a kocsis, kivett egy patkószöget, bekötötte az ostorvégibe és odasuhintott a lúnak, oszt kiütötte az ács szemét. Erre a lovak elindultak, az ács pedig leesett a tetőrül. Szeme se maradt, mert csak egy vót neki, meg eltört a keze meg a lába is." „A büntető bírónak a kocsisával történt, hogy a Tiszán nem a hídon, hanem a folyón hajtott keresztül. Még nem is látta a vizet, mer a levegőbe ment. Mikor hazaértek, megálltak az úton, oszt a lú kidűlt. Erre azt mondta az úr, hát ez a lú megdöglött. — Megdöglött - mondta a kocsis —, mer mán a Tiszán túl megvót dögölve"

60

. Ügy tűnik, hogy a leggyakoribb rontáseljárás a Tehén megrontása volt, amit a „boszorkányok", illetve az ehhez a tudományhoz értő rossz szomszédok követtek el. Egyszer így akarta felbérelni ,,két kópé" az egyik pásztort, hogy ők „adnak neki egy szert" mert vele úgy se tudják megtenni azt amit velük, mivel ő még fiatal. Miután oda adták neki a „szert", más vasárnap újra visszajöttek, hogy elvitte-e a szert a legelőre? De mivel esett az eső, nem ment ki a legelőre, így többet nem mentek utána. „Ezt az egyik dogot a patak egyik partjárul kellett tenni, ahol átjár a marha, a másikot meg rá kellett ereszteni füstnek. Ott követtem el a hibát, hogy nem vettem el, oszt más esztendőn nem vittem neki. Az a dolog úgy nézett ki, mint a büszkehangya (ez nagy hangya vót), a másik dolog meg olyan vót, mint egy aszalt citrom. De az nem citrom vót, hanem körül-belül veszett kutyának a szíve lehetett. Hiába kérdeztem mi az, nem akarta az öreg megmondani, de én megállapítottam, hogy az veszett kutyának a szíve." Ugyancsak a tehéncsorda szétriasztását megakadályozó tudomány elsajátítása az alábbi: „A szomszédunkba vót egy pásztor, eccer azt mondta nekem, sógorkám, gyere el velem a temetőre. Rámparancsolt, hogy vissza ne nézzek a temetőrül, de én vissza néztem. Elhoztunk a temetőrül egy keresztet, ű is meg én is. Azt mondta nekem, hogy ássam el a keresztet oda, ahol a marha fekszik éccaka. Aztán mondta, hogy lopjak egy köpübül vagy kaptárbul egy nyelvet (amelyiken a méhek mennek a köpübe) és azt is ássam oda be. Utána, mikor a nap szálóba vót, az isten se birt a marhával, erőszakkal ment fel a tanyára (pedig máskor ilyenkor még legeltettünk). Akármilyen sár vót, mind lefeküdt a sárba a tanyán. Pedig ezt azér kellett leásni, hogy a másik pásztor meg ne tuggya rontani. Hogy olyan nehéz legyen onnan ezt a marhát elhajtani, mint a méhet a kasbul. Én meg fel60. Az előbbi közlő második történetének egy másik variánsa. 338