A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - D.VARGA László: Adatok az Ung–Laborc–Latorca mellék pásztorkodásához

5. kép. Karám vályúval a kaposi legelőn, 1983. Nagy kapós milyen állapotban volt a legelő. Ugyanis a gyakori árvíz esetleg néhány héttel, akár el is tolta a kihajtás idejét. De ha az idő engedte, akkor április 17-én vagy május 1-én kihajtottak. Addig voltak kint míg az idő engedte, illetve a „jószág bírta." Volt eset, hogy október végén beszorultak, de valamikor november végéig is kint voltak. A lovakat nem együtt hajtották ki, hanem a gazda személyesen terelte azokat a legelőre. A tavaszi első kihajtás a gazdasági év egyik legünnepélyesebb, legörömtelibb alkalma volt, Az emlékezet szerint a vidéken általában május elseje volt az első kihajtás napja, ami az időjárástól függően, április végén is megtörtént.

38 Az első kihajtás alkalmával az apaállatokat, a nagyszarvú szürke magyar bikákat feldíszítették; a szarvukra pántlikát kötöttek. A pásztor gyakran bokrétát tűzött ilyenkor a kalapja mellé. Általánosan gyakorolt szokás volt, hogy ezen a napon a gazdák zöld ficfa(fűzfa) gallyal hajtották ki a jószágot a legelőre. Erre azért volt szükség, hogy segítsenek a pásztoroknak az idegen állatokat összetartani. Szirénfalván emlékeznek arra, hogy voltak olyan pásztorok, akik az első kihajtás napján körülhintették a marhát szenteltvízzel, körülszentelték, hogy „összetartson". Ugyancsak Szirénfalván azt tartották, hogy ekkor nem szabad ostorral hajtani a jószágot, mert „attól elszárad". Azért hajtják zöld ficfagallyal, hogy „az állat olyan kövér legyen, mint az". A legelőről hazatérve a gallyat a gazda a jászolba helyezte, hogy meg ne ronthassák a tehenet, amíg üres az istálló.

39 38. A fentieket Magyari M. gyűjtése is alátámasztja. 39. Magyari M., (kézirat). 328