A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - SZIKORA András: Legeltetési rend Monokon a századelőn

5. kép. Háztáji juhállomány legelőre hajtása cukorrépa, takarmányrépa, kukoricaszár és egyéb termények hazaszállítását is ökrösfogatokkal végezték. Az ökörcsorda létszáma amelybe bele kell számítani az 1 évesnél fiatalabb borjakat, üszőket, ökörtinókat - 1936-ban 792 darabot tett ki. Urakcsordája. Érdekes jelenség, hogy az ősi - a jobbágykori kétféle tagolódást - a jobbágykor megszűnésével a csordák és a legelőterületek felosztásánál továbbra is meghagyták. Tehát amint azt az eddig leírtakból is tapasztalhattuk a faluban volt a gazdáknak, az uraknak és a gyalogoknak csordája. Ez a megkülönböztetés nem a legelőterületek ilyen vagy olyan irányú felosztását célozta, inkább a társadalmi különbség kihangsúlyozását. Az urakcsordájára csak azok hajthatták ki a teheneiket akik szó szerint is uraknak, földi hatalmasságoknak számítottak. így pl. a főmérnök úr (erdőmérnök), jegyző, plébános, tiszteletes, kasznár, számtartó úr és egyéb uradalmi alkalmazottak. A bíró tehenei a gazdák csordájára járt, a tanítóknak pedig nem volt soha tehenük. Természetesen a legdúsabb fűállománnyal rendelkező legelő az Ingvár-hegy alján levő Jánosrét legelő és a Füves-völgy egy része jutott nekik. A legelő terület déli határa a Györgyhalom és az Ingvár-hegy közötti Csikó-legelő, az északi határa pedig az Ingvárcsúcs-dűlő és az Ingvárpatak vonalán haladva északfelé az Ingvárhegy aljai híd és jobbra tőle a Monoki-patak Fehér-hídig terjedő része. Az urak és.uradalmi és egyéb alkalmazottak csordája a legkisebb létszámmal rendelkezett. Egy tehénre jutó legelőterület és fűállomány a gazdák csordájához viszonyítva a 4-5-szöröse, a gyalogok csordájához viszonyítva pedig 9-10-szerese 309